Csíkszeredában színpadra lép Csipike, a gonosz törpe


-A A+

November végén mutatják be a Fodor Sándor írása nyomán készült Csipike, a gonosz törpe című mesejátékot a Csíki Játékszínben, Kányádi Szilárd rendezésében. Lenyűgöző álomvilágba repít a bemutató, s bár gyerekeknek íródott, valahol a majdani felnőtteknek is szól, ígérik az alkotók.

A csíkszeredai előadás Garaczi László átdolgozásából készül, a dramaturg Bertóti Johanna, a díszlet- és jelmeztervező Székedi Ágota. Az öt meséből, amely a könyvben szerepel, hármat vontak egybe és állítottak színpadra, derült ki a színház szerdai sajtótájékoztatóján.Garaczi László átirata első olvasatra nem gyerekdarab, tudtuk meg a színház munkatársaitól: a felnőtt világ felé kacsint, de a gyermekvilágból merít ihletet. Mind a dalok, versek, mind pedig a jelmezek és a helyszín dinamikus álomvilágot tükröz, álomképeket, olyan problémákból kiindulva, amelyekkel gyermek és felnőtt nézők is találkozhatnak a mindennapokban.

Csipikét Vass Csaba, Tipetupát Bokor Andrea, Kukucsit Kosztándi Zsolt, Kecskebékát Fekete Bernadetta, Vaddisznó bácsit Giacomello Roberto, Lódarázst Puskás László, Harkályt Bilibók Attila,  Mókust Pap Tibor, Méhet Szabó Enikő, Madárt Zsigmond Éva Beáta alakítja.A bemutató november 28-án fél tizenegytől lesz, erre a Móka bérlettel rendelkezőket várja a színház, ugyanaznap fél egytől a Nagy Imre sárga bérlet tulajdonosai is megtekinthetik az előadást. November végén és december elején többször műsorra tűzik még a Magyar Kormány, a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkársága és a Bethlen Gábor Alap támogatásával megvalósult előadást.








EZT OLVASTA MÁR?

X