iPhone-művész kapta a 2018-as Turner-díjat


-A A+

A Glasgowban élő Charlotte Prodger iPhone-művész kapta meg kedden a nagy presztízsű, 25 ezer fontos pénzjutalommal járó brit kortárs művészeti Turner-díjat - számolt be róla a BBC.

Prodger két videójáért nyerte el a díjat: a magát queer identitásúnak valló művész mindkét alkotása mélyen személyes mondanivalójával és művészi felvételeivel győzte meg a zsűrit.A Bridgit című videót, amelyben naplójából olvas fel részleteket, Prodger teljes egészében mobiltelefonjával forgatta. 

A művész a díjátadón meghatottan köszönte meg az elismerést, amely megfogalmazása szerint „nagyon megérintette”. „A történetek, amelyeket elmesélek, bár az enyémek és személyesek, de olyanok is, amelyeket sokak - queer identitásúak – átélhettek” - mondta. Az önmagukat queernek vallók elhatárolódnak a hagyományos nemi identitásoktól, így például a kizárólagos hetero- vagy homoszexulitástól.

A 44 éves művészt korábban az a megtiszteltetés is érte, hogy őt választották Skócia képviseletére a 2019-es velencei biennálén.

A zsűri indoklásában a Bridgit festői képeit és Prodger munkáinak művészettörténeti vonatkozásait emelte ki.

A Bridgit a kortárs élet számos témáját érinti, a gondolatgazdag, költői és meditatív alkotásban Charlotte Prodger saját nemi, nemzeti identitását keresi, és azt mutatja be, hogyan változnak szubjektív nézeteink - ismertette a BBC.

A zsűri elnöke, Alex Farquharson szerint a győztes munka sok fontos referenciát jelenthet a fiatalabb nemzedékeknek. „A nemmel nem valami fix dologként foglalkozik, hanem képlékenyként, ami nem mindig illeszkedik a társadalmi normákhoz” - fejtette ki a Tate Britain igazgatója.

A művész másik díjazott videója, a Stoneymollan Trail a modern videóformátumok fejlődését követi nyomon ugyancsak személyes történetbe ágyazva.

A Turner-díj történetében először a négy jelölt midegyike filmekkel jutott a mezőnybe. Az alkotások erős politikai tartalma is szokatlan volt. A döntős mezőnyben szerepelt még a Forensic Architecture elnevezésű építész-filmes-szoftveres-újságíró-ügyvéd-tudós-csoport, valamint Luke Willis Thompson és Naeem Mohaiemen is.

A díjátadón a Tate igazgatója, Maria Balshaw hangsúlyozta, hogy az iskolákra és a diákokra nehezedő nyomás miatt túl kevesen fordulnak a művészetek felé.

Prodger köszönőbeszédében ugyancsak támogatólag szólt a művészeti oktatás és annak finanszírozása mellett.„Nem lehetnék ebben a szobában, ha nincs a közösségi finanszírozás, amit Skóciától kaptam az ingyenes felsőoktatási képzésre, és később művészi ösztöndíjak és támogatások formájában munkáimra és megélhetésem fedezésére” - hangsúlyozta a művész.

Prodgernek a londoni Tate Britain múzeumban megrendezett ceremónián az író Chimamanda Ngozi Adichie adta át a díjat.








EZT OLVASTA MÁR?

X