Ezt a dalt hallgatták legtöbben online a 20. században


-A A+

A Universal Music Group (UMB) kiadó kedden jelentette be, hogy a 20. század legtöbbet streamelt dala a Queen Bohemian Rhapsody című slágere.

A kiadó azt is megemlítette, hogy az együttes, azon belül is leginkább a Freddie Mercury történetét feldolgozó Bohém rapszódia (Bohemian Rhapsody) című film komoly lendületet adott a dalnak. 

Az UMG közleménye szerint az 1975-ben megjelent kislemezt és videoklipet több mint 1,6 milliárdszor indították el világszerte a különböző zeneszolgáltatóknál. A Bohemian Rhapsody olyan klasszikusokat utasított maga mögé, mint a Nirvana Smells Like Teen Spirit-je, a Guns N' Roses Sweet Child O'Mine-ja. A Queen-sláger egy másik kategóriában is a legjobb tudott lenni: ez lett minden idők legtöbbet streamelt klasszikus rockszáma is.

A Rami Malek főszereplésével készült Bohém rapszódia című film egy új nemzedékkel ismertette meg a brit rockegyüttes történetét. Öt héttel a megjelenése után a mozi immár minden idők legnagyobb bevételt produkáló zenés életrajzi filmje, amelyre világszerte 600 millió dollár értékben váltottak jegyet. A múlt héten Maleket Golden Globe-díjra jelölték az alakításáért, és várhatóan az Oscar-jelölést is megkapja januárban.








EZT OLVASTA MÁR?

X