Tom Stoppard-klasszikussal indul az új év Aradon


-A A+

Az Aradi Kamaraszínház, a Gyulai Várszínház és az aradi Ioan Slavici Klasszikus Színház közös előadását, a Rosencrantz és Guildenstern halott című Tom Stoppard-klasszikust január 6-án, vasárnap 19 órai kezdettel láthatják az aradi nézők a nagyszínházban.

Az előadás a Színházzal teli hónap elnevezésű program nyitóelőadása, amelyre az Aradi Kamaraszínház nézőit is várják. Mivel az előadást nagyszínpadi stúdióként játsszák, vagyis a nézők a színpadon foglalnak helyet, így a helyek száma korlátozott. Az érdeklődők január 3-tól válthatnak jegyet 10 lejes áron a nagyszínház pénztárában vagy online.Az előadás Arad és Gyula testvérvárosok kulturális együttműködési programjának keretében valósult meg a két város önkormányzatának támogatásával és a három koprodukciós partnerintézmény erőfeszítéseinek eredményeként. A humorban és megdöbbentő látványi elemekben gazdag előadást Tapasztó Ernő rendezte.

„A mű érdekessége, hogy bár a Hamlet köré épül, egy csavarral nem Hamlet válik főszereplővé, hanem a drámából kevésbé ismert mellékszereplők, Rosencrantz és Guildenstern. Claudius király udvaroncai azt a feladatot kapják, hogy férkőzzenek Hamlet közelébe, és kémkedjenek utána. És bár a cselekmény a Hamletből megszokott alapmederben halad előre, a megváltozott nézőpont miatt mégsem egy tragédiát, hanem egy vígjátékot láthatunk, mély, filozófiai kérdésekkel és abszurd helyzetekkel tűzdelve” – olvasható az előadásról.

Tege Antal, az előadás egyik főszereplője, az Aradi Kamaraszínház és a Békéscsabai Jókai Színház színésze a produkcióban nyújtott alakításáért Őze Lajos-nívódíjat kapott. A kamaraszínház és a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház tagja, Éder Enikő Gertrudot alakítja, de találkozhatunk a színpadon más ismerős arcokkal is, hiszen a legtöbb színésszel dolgozott már az Aradi Kamaraszínház. A díszletet Albert Alpár tervezte, a jelmezeket Papp Janó jegyzi.

További szereplők: Gulyás Attila, Köleséri Sándor, Megyeri Zoltán, Lung László Zsolt, Alexandra Gîtlan, Lovas Zoltán, Iulia Pop.








EZT OLVASTA MÁR?

X