Templomaink fotókrónikása: Magyari Hunor


-A A+

Valószínűleg Magyari Hunor az egyetlen fotós, aki az utóbbi 10 évben az Erdélyi Református Egyházkerület összes templomát lefotózta. A hatalmas munka eredménye 15 kötetben jelent meg, amelyek közül nem egy az épített örökség utolsó dokumentumának tekinthető, hisz a fotós a huszonnegyedik órában örökítette meg egyik-másik elhagyott templomot a teljes pusztulás előtt. Magyari Hunor munkája azonban nem csak ezért jelentős: utazásai, körútjai során számos tanulságos történetet is összegyűjtött. Ezekről is kérdeztük interjúnkban.magyarihunor2

Ha jól tudom, nem professzionális fényképészként végezted el ezt a hatalmas munkát. Hogyan kezdődött?

Megközelítőleg 20 éve kezdtem fényképezni. Azon szerencsés nemzedékhez tartozom, amely még élte és művelte a fekete-fehér filmes, vegyszeres, sötétkamrás időszak végét, illetve az ilyen fotózást. Az első templomfotóim a nagyszüleim pincéjéből nyárára átalakított fotólaborban elevenedtek meg. Több mint 18 éve kötődöm a Református Diákotthon Alapítványhoz (RDA), ahol jelenleg is dolgozom, mint titkár, beszerző, mindenes. 1996-ban a Királyhágómelléki Református Egyházkerület Igazgatótanácsa fotópályázatot írt ki Református templomok a Kárpát-medencében címmel. Erdőszentgyörgyön, nagytatám segítségével el is készítettem néhány képet, és beküldtem. Az elbíráláskor egy képemet díjazták, hármat dicséretben részesítettek, és a későbbi felhasználás céljával megőriztek. 1997-ben egy magyarországi ismerősöm megbízásából fényképeztem le a Székelyudvarhely és Erdőszentgyörgy közötti útszakaszon található, különböző felekezetekhez tartozó 36 templomot.Somkerek

Tehát már akkor voltak olyan próbálkozások, hogy leltározzák a magyar templomokat.

Igen, mindkét esetben azonos volt a megrendelő kitűzött célja: összegyűjteni és megőrizni a különböző felekezetek templomait. De nincs tudomásom a képek további felhasználásáról, a tervek megvalósulásáról.magyarihunor1

Neked mégis sikerült, legalábbis az Erdélyi Református Egyházkerülethez tartozó templomokat kivétel nélkül mind végigfotóztad, a már nem használt romos épületektől, az épülőfélben levőkig. Milyen elvet követtél?

Azt tűztem ki magam elé, hogy egyházmegyénként egy-egy kötetben, egy-egy oldalon, rövid szövegismertetővel, képanyaggal bemutatom a két Egyházkerület valamennyi református templomát. Fotózáskor a célom elsősorban a dokumentumkészítés, a valóság pillanatnyi rögzítése volt, mindenféle előzetes „rendezés" nélkül. De akad talán a bemutatottak között is egy-egy olyan felvétel, amellyel annak is tudok újat mutatni, aki helybéliként minden nap látja templomát. Jóval több felvételt készítettem az albumokban megjelenteknél. Azokat talán majd valóban dokumentumként használhatja a jövő.kispulyon

Ha a lehető legésszerűbb útvonalakat követted, akkor is több ezer kilométert kellett bejárnod. Kezdettől megvoltak rá az erőforrásaid?

Az első években még gyalogszerrel, kerékpárral, autóstoppal és diákjaim önzetlen szüleinek segítségével – volt, ahová ők vittek el saját autóikon – jártam be az egyházmegyét. Később az RDA biztosított szolgálati autót az egyházmegyék bejárásához, illetve néhányszor bérelt autóval utaztunk. A fotós felszerelés mindig sajátom volt, valahogy úgy, hogy mindig azt és csakis azt a felszerelést (digitális fényképezőgépek, objektívek, számítógépek) vásároltam meg, amely alkalmas volt épületfotózásra. A légi felvételek ötlete az erdővidéki album készítésének idején fogalmazódott meg, mint egy újszerű látószög, amelynek hatalmas dokumentumértéke van, hiszen egyszerre, egyetlen fotón lehetett megörökíteni templomot, parókiát, gyülekezeti házat, iskolát, temetőt. A fotózás során megtett kilométerek számáról nem tudnék találgatásokba se bocsátkozni. Annyi biztos, hogy a 2012-es esztendőben valamivel több, mint 40.000 km-t „varázsoltam" az autóba.mezokobolkut

Közben segítséged is akadt...

2007 nyarán csatlakozott az „ügyhöz", kedves ismerősöm, Szántó Tünde, szilágysomlyói magyartanárnő, akivel végigjártuk, és lefényképeztük a Küküllői Református Egyházmegye templomait. Ő később is – a tanügyi vakációk idején – részt vett a terepmunka elvégzésében. Női szemének és a virágok iránti szeretetének köszönhetően, hozzá kötődnek az album virágos fotói. 2011-ben csatlakozott a csapathoz Juhász Ábel, telekfalvi lelkipásztor, aki előbb a Sepsi- és Kézdi-Orbai albumokhoz járult hozzá helyismeretével, a vidék földi és légi felvételeinek elkészítésével. Majd 2012-ben szintén munkatárs volt a Brassói és Kolozsvári Egyházmegyék anyagának fotózásakor. Munkahelyi kollégák lelkészi és laikus tanácsokkal segítettek, családtagjaim, volt és jelenlegi diákjaim közül is sokan hozzájárultak e nagyméretű kordokumentum elkészültéhez.aranyospolyan

Van egy teljes munkaidős, „civil" állásod. Mikor volt időd fotózni?

Az első öt album anyagát a mindenkori tavaszi és nyári vakációkban fotóztuk (2002-től). A kolléganőm tanárnő, ő csak ezeken a heteken tudott eljönni munkahelyéről. A 2011-2012-es esztendőkben már kaptam plusz szabadnapokat, fizetetlen szabadságot a munkahelyemről, mert nem lett volna elegendő pusztán a nyári szabadság e sok épület megfényképezésére.magyarihunormosolygos

Hogyan fogadtak a gyülekezetek?

A gyülekezet, a harangozók, gondnokok, presbiterek mindig nagy örömmel fogadtak, többször meg is vendégeltek egy kis frissen sütött pánkóval, házikenyérrel, kávéval. A lelkészek – noha nekik már nem olyan újdonság a templomokat fényképező ember, turista – is legtöbb esetben készségesen álltak rendelkezésünkre, biztosították a bejutást az épületekbe, sokszor felvittek padlásra, megmutattak rejtett zugokat, érdekességekről számoltak be.kecsed

Sajnos a fotókból is kiderül, hogy sok helyen a gyülekezet tehetetlen a templom pusztulásával szemben.

5-10 fős gyülekezetek esetén, főleg, ha a gyülekezet tagjai 60 év fölöttiek, nincs remény a felújításra. Egyik ilyen helyen azt mondta nekem egy idős nénike: „Tudja, az őseink felépítették ezt a templomot, és mi arra se vagyunk már képesek, hogy a pókhálót leszedjük róla." Mert a gyülekezetnek az a néhány tagja már olyan öreg, hogy egyikük sem tud székre állni.madarasifekete

Gondolom, minden kép mögött van egy történet. Melyikre emlékezel a legszívesebben?

Rengeteg kedves és szomorú történet van, de úgy az igazi, ha az ember odamegy és személyesen éli át. Egy érdekesebb, talán a vidékre is jellemző történetecske, hogy Magyarkirályfalván kigyalogoltunk a tűző napon, a dombon levő templomhoz, bár úgy sejtettük, hogy a harangozó, akinél a kulcs lehet, biztosan az aljban, a faluban lakik majd. A templom előtt egy kedves, 70 év körüli bácsika tett-vett valamit. Odaértünk, bemutatkoztunk és megkérdeztük, hogy nem-e tudja véletlenül, hol lakik a harangozó, vagy a hogy a kulcsok kinél, merre vannak. Ő – miután végigkérdezte, hogy mit akarunk a harangozótól, miért jöttünk, miért fényképezünk – negyed óra múlva végül közölte, hogy ismeri azt az embert: ő maga az. A zsebéből elővette a kulcsot, és nagy örömmel végigkalauzolt a templomán.toldalag

Mit mond a templom gyülekezetéről?

Erről több órányit lehetne mesélni. Ami legelőször szembetűnik számomra, belépve egy templomba, hogy van-e virág az Úr asztalán. Ha nincs, általában az már a vég kezdetét jelenti. Legtöbbször itt már nincs gyülekezet, vagy csak ritkán tartanak már istentiszteletet. De mesélnek a varrottasok, a padon felejtett szemüvegek az énekeskönyvek mellett, a pókhálók és sajnos a műanyag virágok is.szaszernye

Voltál Erdélyen kívül is, például Galacon. Ott is van református gyülekezet vagy már csak nyomokban?

Sajnos, a Kárpátokon kívül még szomorúbb a helyzet. A nyelvvesztés még kézzelfoghatóbb. Több esetben más felekezettől bérelt épület, magyar nyelvet már egyáltalán nem beszélő gondnokok fogadtak, a gyülekezetben is több helyen elhangzott, hogy mi már bizony rosszul beszélünk magyarul. Érdekes volt látni Galacon a parajdi, Küküllő-menti falvakból elszármazott emberek énekeskönyveit a padok tetején.

Egyes templomokhoz évekkel később visszatértél, hogy újabb fotókat készíts róluk. Hogyan változtak az évek alatt? Romlás vagy építés jellemző inkább?

Statisztikát nem végeztem, van ilyen is, van olyan példa is. Kristyor (Hunyad megye) temploma egy nyár alatt elvesztette a teljes tetőszerkezetét, valószínűleg mi voltunk az utolsók, akik még láttuk az Úr asztalát, a szószékkoronát. Ellenben több helyen meglepődve tapasztaltam, hogy ottjártam után újravakolták kívül-belül a templomot, újrafedték a tetőt, haranglábat, tornyot újítottak. Mindenhol szükség és lehetőség szerint.fejerd

Hol lehet a munkáid eredményét végignézni, a köteteket kézbe venni, esetleg megvásárolni?

A kötetek fogynak, egyelőre csak az udvarhelyi ért meg egy második kiadást. Kolozsváron például könyvesboltokban nem, csak a református püspöki hivatal iratterjesztési osztályán lehet kézbe venni a kiadványokat. Szeretnénk két nagy kötetbe összefoglalva újra kiadni azt, ami most 15 kisebb kötetben van, remélem, nyár végére sikerül.

Mik a terveid? Lesz folytatás?

Tervezem az unitárius templomainkat is megörökíteni, már van is egy nyertes pályázatunk. Ezen kívül remélem, hogy sikerül a Királyhágómelléki Református Egyházkerülethez tartozó templomokat is végigfotózni. Az egyetlen kérdéses tényező a pénz, de bízom benne, hogy az is megoldódik.nagydevecser








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X