Míg Magyarországon a két világháború közötti időszakban valóságos mozgalommá nőtte ki magát az amatőr filmezés, amelyik Pergő Képek címmel még saját folyóiratot is fenntartott, addig Erdélyben a korabeli amatőr filmes ritka, mint a fehér holló. Eddig összesen három filmgyűjtemény került elő, amelyek báró Kemény János, Orbán Lajos és Birnfeld Emil nevéhez köthetők.

A három filmes élettörténete a legfontosabb forrás a filmek megértéséhez, azonban ezeket különböző mértékben ismerhetjük meg: míg Kemény Jánost művein és kultúraszervezői tevékenységén keresztül, valamint önéletírásából behatóan ismerhetjük, Orbán Lajos, a kolozsvári polgár, és Birnfeld Emil, az aradi kereskedő története sokkal töredékesebben vázolható fel. Hármójuk történetét a két világháború közötti korszak köti össze, valamint a fényképezés iránti vonzódásuk, ami végül a mozgó fényképekig vezette őket. A filmfelvevőgép iránti igényt a két világháború közötti időszak hangulata, életérzése termelte ki: benne volt a korban felértékelődő polgári értékrend, amelyiknek az egyik ismérve a szabadidő és a munkaidő különválása, a másik pedig a család és a különféle társaságokhoz tartozás fontossága. Másrészt az újdonságszámba menő filmkamera és vetítő apparátusa, valamint a technikai reprodukálhatóság gondolata a modernizmus leheletét hozta magával. Mondhatni a családi filmezés egy maximálisan békebeli gesztus volt, amelyik a háborús hangulat közepette értelmét vesztette: 1940 körül már egyik amatőrünk sem filmezett.A második világháború körüli történeti események különbözően érintették a három férfit: az erdélyi arisztokrácia, a nagyvárosi kispolgár és a zsidó kereskedő különböző társadalmi rétegüknek megfelelően szenvedték el, és voltak vesztesei az 1940-es éveknek. Míg ezek a 20. századi emberek hasonló technikával rendelkeztek, és mindannyian kedvtelésből fényképeztek, felvételeiken mégis átüt eltérő mentalitásuk, társadalmi hovatartozásuk, vizuális kultúrájuk: már-már tapinthatóvá válnak a legszemélyesebb preferenciáik. Olvasd tovább a Filmtetten!