Elhunyt Trifán László nagyváradi képzőművész, a Metropol együttes tagja


-A A+

63 éves korában elhunyt Trifán László képzőművész, előadóművész, a nagyváradi Metropol Group egykori gitáros-énekese, tudatta vasárnap a Szigligeti Színház Lilliput Társulata, ahol Trifán László több előadáshoz tervezett díszletet, bábokat és plakátot.

A képzőművész 2018 májusában vonult nyugdíjba a bábszínházból. Nagyváradon több egyéni tárlata is nyílt, legutóbb 2016 júniusában ismerhette meg az általa tervezett plakátokat a közönség. Alapító tagja volt a Tibor Ernő Galériának (TEG).

Trifán László 1975-től játszott az 1968-ban alakult, rövid idő alatt ismertté vált nagyváradi rockzenekarban, a Metropol Együttesben. A zenekar első lemezén öt szerzeménye szerepel. Az 1970-es évek végén már csak alkalmanként lépett fel a zenekarral, az 1994-ben tragikus hirtelenséggel elhunyt dobos, Ráduly Béla tiszteletére szervezett emlékkoncerteken viszont ismét jelen volt, derül ki a Reggeli Újságnak 2018 januárjában adott interjúból.

A ritkán fellépő együttes a 2018-as Kolozsvári Magyar Napokra állt össze legutóbb, de ekkor Trifán László nem tartott a zenekarral.








EZT OLVASTA MÁR?

X