Schwarzenegger búcsúztatja Andy Vajnát a producer budapesti temetésén


-A A+

Mások mellett Arnold Schwarzenegger fogja búcsúztatni csütörtökön Andy Vajnát Budapesten, a Fiumei úti sírkertben - írja a Blikk. A színész igent mondott a csütörtöki temetésre szóló felkérésre, hogy beszédet mondjon a szertartáson.

Az amerikai filmsztár többször meglátogatta Magyarországon Vajnát, tavaly ősszel a producernél vendégeskedett. "Andy nagyon jó barátom volt, egyben Hollywood egyik forradalmasítója. Andynek hatalmas szíve volt, ő volt az egyik legnagylelkűbb ember, akit valaha ismertem. Hiányozni fog. Mélyen együtt érzek a családjával" – írta Schwarzenegger Andy Vajna halálakor közösségi oldalán.

A magyar producer az 1990-es Total Recall – Az emlékmás című film forgatásán ismerkedett meg Arnold Schwarzeneggerrel, majd jó barátságba is kerültek. Nemrég előkerült egy videó Andy Vajna utolsó látogatásáról a Terminátor forgatásán, aminek jeleneteit Magyarországon vették fel.

Arnold Schwarzenegger lelkesen dicséri Budapestet és köszönetet mond a producernek. Andy Vajna úgy fogalmazott: "A Terminátor egy különleges film, ami igen közel áll a szívemhez, hiszen a második és a harmadik résznek én voltam a producere. A magyar filmszakmának pedig különösen jót tesz, ha olyan filmeket, mint a Terminátor, itt forgatnak nálunk" - mondta a videóban.

A Blikk információi szerint rajta kívül a kormány képviselője, valamint a filmszakma részéről is méltatni fogják a múlt vasárnap elhunyt producert.








EZT OLVASTA MÁR?

X