Barbu: a Brukenthal igazgatója mondjon le!


-A A+

Lemondásra szólította fel Daniel Barbu a nagyszebeni Brukenthal Múzeum igazgatóját, Sabin Lucát. A kulturális tárca vezetője szakmai etikátlansággal vádolja a múzeumigazgatót, mert ez utóbbi sajtótájékoztatón hozta nyilvánosságra, hogy az általa vezetett Brukenthal Múzeum finanszírozás hiányában a csőd szélére került.

Mint ismeretes, Sabin Luca április 1-jén közölte a sajtóval a nagyszebeni intézmény katasztrofális anyagi helyzetét, ekkor hangzott el a szuvenírtárgyak vásárlására buzdító kérelem is.Untitled-1

Másnap, április 2-án megérkezett a mentő költségvetés-kiegészítés a kulturális minisztérium részéről.

A minisztérium honlapján viszont az áll, hogy a tárca már március 29-én, vagyis két nappal a szebeni sajtótájékoztató előtt értesítette Sabin Lucát a 700 ezer lejes költségvetés-kiegészítésről, az igazgató viszont ennek dacára megtartotta a sajtótájékoztatót, amelyen az elhangzott panasz a minisztérium ellen irányult. brukenthal resize

Ugyanakkor a múzeum bizonyos részlegeit be is záratta, mert a szolgáltató lekapcsolta a fűtést az elmaradt gázszámlák miatt.

„Az igazgató súlyosan vétett a szakmai etika ellen, valamint nem látja el feladatkörét, amellyel a Kulturális Minisztérium megbízta. Ebből a kettős okból kéretik, hogy azonnal nyújtsa be lemondását" – közölte a minisztérium.

Sabin Luca viszont állítja: április első napjáig semmiféle hivatalos értesítés nem jutott el hozzá a költségvetés-kiegészítésről. A minisztériumi felszólításra reagálva azt nyilatkozta: nem mond le, hanem a törvényes eszközökkel a végsőkig harcolni fog igazáért.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X