Kezdődik a 69. Berlinálé, magyar és román alkotóknak is szurkolhatunk


-A A+

Lone Scherfig The Kindness of Strangers című filmjével kezdődik csütörtökön a 69. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál, amelyen idén két magyar kisfilm és egy román játékfilm versenyez.

A február 7-től 17-ig tartó, tizenegy napos szemlén összesen 400 filmet vetítenek. A játékfilmes versenyprogramban 17 alkotás indul, köztük a világhírű francia rendező, François Ozon katolikus egyházat megrázó gyermekbántalmazások témáját feldolgozó Grâce à Dieu (Isten kegyelméből) című munkája, vagy a spanyol Isabel Coixet két nő szerelméről szóló Elisa y Marcela (Elisa és Marcela) című filmje. A zsűri elnöke idén Juliette Binoche francia színésznő.A rövidfilmes versenyprogramban 26 alkotás versenyez, köztük Buda Flóra Anna Entropia és Tóth Luca Lidérc úr című filmje is.

A Berlinálén két magyar klasszikus restaurált változatát is bemutatják, az egyik Mészáros Márta Arany Medve-díjas Örökbefogadás című filmje, a másik pedig Tarr Béla 1994-ben készült Sátántangója, amely 25 éve szintén díjat kapott a Berlinale Forum szekcióban.

A fiatal alkotóknak szóló fórumon Marius Olteanu első játékfilmje, a Monştri (Szörnyetegek) is indul a legjobb debütfilm díjáért.

A vörös szőnyegen érkező meghívottakat romániai idő szerint 18:30-tól, a nyitógálát pedig 20:30-tól közvetítik a fesztivál Facebook-oldalán. A díjátadó gála február 16-án lesz.

2018-ban egy román rendező első nagyjátékfilmje, Adina Pintilie Nu mă atinge-mă című alkotása kapta meg a legjobb filmnek járó Arany Medvét, 2017-ben pedig Enyedi Ildikó Testről és lélekről című filmje vitte el a fődíjat








EZT OLVASTA MÁR?

X