Oscar-gála: neves vendéggel csábítják a tévénézőket


-A A+

Adam Lambert és a Queen is zenél majd a 91. Oscar-gálán vasárnap este a Los Angeles-i Dolby Színházban - jelentette be Twitterén az amerikai filmakadémia, amelynek díjátadóján Lady Gagától Jennifer Hudsonig számos nagy sztár szerepel majd.

Az amerikai filmakadémia idei műsora elég viszontagságos körülmények között készült: a hagyományos, élőben közvetített gála előkészítését először az rázta meg, hogy Kevin Hart visszalépése után nem sikerült műsorvezetőt találni, a napokban pedig egy újabb dráma zajlott Hollywoodban, amikor a filmakadémia vezetése és a műsor producerei szembe kerültek a tagsággal, amely nem volt hajlandó eltűrni, hogy a csaknem négyórás közvetítést négy filmes szakma reklámszünetben való díjazásával rövidítsék le.A műsor nézettsége évek óta csökken, a trendet a filmakadémia igyekszik megfordítani. A házigazda hiányát sok sztár színpadra lépésével pótolják. Korábban bejelentették a Csillag születik (A Star is Born) két sztárja, Lady Gaga, Bradley Cooper, valamint Jennifer Huson, Gillian Welch, David Rawlings és Bette Midler fellépését, akik mind a legjobb eredeti filmdal kategóriában jelölt számokat adják elő.

A The Hollywood Reporter értesülése szerint Hudson az RGB című dokumentumfilm I'll Fight című dalát énekli az estén. Welch és Rawlings a Buster Scruggs balladája (The Ballad of Buster Scruggs) című westernben elhangzó When a Cowboy Trades His Spurs for Wings című számot adja elő. Lady Gaga és Cooper pedig a Shallow című dalt idézi fel a Csillag születikből, ami egyúttal Cooper rendezői bemutatkozása is. Bette Midler a hétvégén Twitterén árulta el, hogy a Mary Poppins visszatérből (May Poppins Returns) a The Place Where Lost Things Go című számmal lép majd fel.

Az Oscar-jelöltek között szerepelő Bohém rapszódia (Bohemian Rhapsody) révén az Adam Lamberttel kiegészült Queen együttes is szórakoztatja majd a közönséget. A Bohém rapszódia a Queen pályafutásának kezdetét, néhai énekese, Freddie Mercury életét dolgozta fel. A film öt Oscar-jelölést kapott, a legjobb film, színész (Rami Malek), hangvágás, hangkeverés és vágás díjára is esélyes.

Lambert 2009-ben énekelt először a Queen eredeti tagjai, Brian May és Roger Taylor társaságában. Az énekes 2012-től turnézott is az együttessel.

A 91. Oscar-díjátadót az ABC televízió közvetíti élőben a Dolby Színházból, a romániai nézők a Film Now és a Digi24 csatornákon vasárnapról hétfőre virradó éjjel két órakor, a magyarországi nézők pedig helyi idő szerint 00:30-tól vörösszőnyeges bejelentkezéseket, két órától pedig az Ördög Nóra műsorvezetésével zajló élő közvetítést nézhetik majd a Moziverzum csatornán.







EZT OLVASTA MÁR?

X