#HeatTheZug: penészkiállítással kampányol fűtésért a Váróterem Projekt színházi társulat


-A A+

A mémmé vált hitleres videó parafrázisával elindított adománygyűjtő kampányt pénteken penszékiállítás bemutatásával folytatja a Váróterem Projekt független színházi társulat Kolozsváron.

A ZUG felújítására eddig közel 1800 eurót sikerült összegyűjteni, közölte a társulat, a #ByeByeMold penészkiállítással folytatják a kampányt a további adakozásokért. A kiállítás pénteken este kilenctől, a Kiméra-koncert alkalmával nyílik meg.A Váróterem Projekt négy éve működik a ZUG kulturális térben (Traian utca 40-42. sz.), amelynek állapota igencsak leromlott, mostanra elviselhetetlenné és veszélyessé degradálódott az ott dolgozók számára, akik sajnos a látogatóknak sem tudnak már decens körülményeket teremteni. A társulat úgy döntött, hogy teljes tetőszigetelésbe fog, valamint infrapanel melegítő rendszerrel látja el a ZUG-ot.

A szigetelési munkálatok sikeresen véget értek, így megteremtődtek a körülmények a fűtőpaneleket felszereléséhez és a fűtés miatt szükséges bővített elektromos hálózat kiépítéséhez. Az eddigi munkálatok sajnos jócskán túllépték a becsült költségeket, melyeket saját erőből illetve támogatóik segítségével finanszíroztak.

A társulat továbbra is a közönség segítségét kéri, hogy sikerüljön összegyűjteni a maradék 1700 eurót és befejezni a munkát.

A ByeByeMold penészkiállítás ötlete a ZUG falain képződő penész által alakult organikus formákból ered. A társulat színes színházi fényekkel világította meg a képződményeket, és a róluk készült fotókból képeslapok születtek. A képeslapok kiállítás formájában tekinthetők meg a ZUGban, illetve aki támogatni szeretné a ZUG-ot, vásárolhat belőlük.








EZT OLVASTA MÁR?

X