Fáklyás felvonulással és történelmi karnevállal köszöntik Mátyás királyt Kolozsváron


-A A+

A már hagyományos fáklyás felvonulással és vidám történelmi karnevállal emlékezik Mátyás király születésének 576. évfordulójára a Kincses Kolozsvár Egyesület szombaton.

Az érdeklődők 18 óra és 18 óra 30 perc között gyülekeznek a kolozsvári Farkas utcai templom előtt, ahol 600 fáklyát osztanak ki, majd a Kolozsvári Magyar Napokról is ismert Emese Park hagyományőrzőivel kiegészülve vonulnak fel a templomtól a Farkas utcán, a Hermann Oberth utcán, a Deák Ferenc utcán és a Főtéren keresztül Mátyás király szülőházáig, ahol reneszánsz dallamok csendülnek fel a kolozsvári filharmónia fúvósainak előadásában, közölték a szervezők. A 2018-as felvonulásról a Maszol is tudósított.

A szervezők felhívása

  • A rendezvény teljes területére és ideje alatt szigorúan tilos bármilyen közbiztonságot, mások testi épségét veszélyeztethető tárgyat hozni.
  • Továbbá kérjük Önöket, hogy ne hozzanak zászlókat, esernyőket, háziállatokat a felvonulásra.
  • Vigyázzunk egymásra, kiemelt módon pedig a rendezvényt látogató gyermekekre és az idősebbekre.
  • Kérjük, kisgyermekkel, csecsemővel, illetve gyerekkocsival ne menjenek a tömeg sűrűjébe. Javasoljuk, hogy ha kisgyermekkel érkeznek, tüntessék fel egy papiroson/kitűzőn a nevét, a szülők, rokonok telefonszámát, és helyezzék el azt a gyermek zsebében.
  • A szemetet csak az erre kijelölt helyekre dobják, beleértve a cigarettacsikkeket is.
  • Bármilyen gond, provokáció esetén forduljanak a helyszínen lévő rendvédelmi szervekhez vagy a szervezőkhöz.
  • A fáklyákat ne adják kicsi gyermekek kezébe.
  • Kérjük, a Főtéren áthaladva szíveskedjenek a fáklyákat kioltani a Szent Mihály-templom előtt kihelyezett vizes tartályokban, és adják át a szervezőknek!

A fáklyás felvonulás az Amaryllis Egyesület szervezte 27. Mátyás Napok része. A rendezvény péntek este fél hétkor a Kobzos Kiss Tamás régizenész emlékkötet bemutatójával kezdődik, szombaton interaktív gyermekprogram, historikus táncbemutató, reneszánsz táncház, vasárnap pedig ünnepi istentisztelet is lesz. A teljes program itt olvasható.








EZT OLVASTA MÁR?

X