Kelet-Európa-sztereotípiákat szed ízeire a Szigligeti Társulat bemutatója


-A A+

Március 1-én 19 órától, a szerző, Matei Vișniec jelenlétében mutatja be a nagyváradi Szigligeti Társulat a Napnyugat Expressz című nagyszínpadi produkciót. Az ősbemutató rendezője Zakariás Zalán. A premiert megelőzően, 17 órától, rendhagyó közönségtalálkozóra hívják az érdeklődőket, közölte a színház.

Matei Vișniec Franciaországban élő világhírű román drámaíró egyik legfrissebb színpadi művének ősbemutatójával folytatódik az évad a Szigligeti Színházban: a Napnyugat Expressz rendkívüli éleslátással elemzi a Kelet-Európa-sztereotípiákat, s nem kevés iróniával idézi meg a Balkán világát, ahol a legkeményebb dolgokat és meglepetéseket az élet tartalmazza. A készülődő produkcióról a rendező korábban elmondta: „Vișniec költői színházi formanyelve nagyon alkalmas arra, hogy a Balkán e dekadens világával sűrítetten szembesítsen. A most bemutatandó előadás túl azon, hogy magyar nyelvű ősbemutató, még egy nagyon fontos újdonságot tartalmaz: Vișniec egy olyan szövegverziót küldött nekem, amelynek egyes jeleneteit sem nyomtatásban, sem színpadon nem olvashatta-láthatta a közönség”.A költőként, próza- és drámaíróként egyaránt számon tartott Vișniec jelenleg az egyik legkifinomultabb hangú szerző az európai irodalomban, aki francia és román nyelven egyaránt alkot. A nagyváradi közönség számára sem ismeretlen szerzővel 17 órától beszélgetnek a színház munkatársai, elsősorban Balkán trilógia című kötete és annak inspirációs forrása kapcsán. A helyszínen a szerző legújabb drámáit tartalmazó kiadás, valamint korábbi kötetek is megvásárolhatók lesznek.Az előadás március 1-ei bemutatójára a Szigligeti-bérletek érvényesek. További előadások: március 2., 17:00 ( Tanay-bérlet); március 3., 17:00 (Bessenyei-bérlet). Jegyek a színház jegypénztárában (nyitva hétfőn és csütörtökön 10-15, kedden, szerdán és pénteken 14-19 óra között, illetve egy órával az előadások előtt), valamint online kaphatók.








EZT OLVASTA MÁR?

X