Megnyílt Sepsiszentgyörgy első kávézós könyvesboltja


-A A+

Lelkes fiatal páros nyitott könyvesboltot és kávézót Sepsiszentgyörgy szívében, megszólítva nemcsak minden korosztályt és számos érdeklődési körű embert, de a többnyire mellőzött román ajkú olvasókat is. A LibriM megnyitóján jártunk.

A LibriM a Székely Mikó Kollégium közelében, egy kapubejárat mögött húzódik meg, nem feltétlenül forgalmas helyen, ahová azonban hamarosan sétálóutca várható. Szakácskönyvektől pszichológiai könyveken, román és magyar nyelvű szépirodalomon át szótárakig, útikönyvekig, történelmi könyvekig, gyerekirodalomig számos olvasnivalót kínál, társasjátékokat szintén – mindemellett pedig egy kávézó is várja a vendégeket.

A péntek reggeli megnyitón Mike Bálint Gáborral és Simon Tündével beszélgettünk a friss vállalkozásról. Utóbbi elmondta: mindenképpen önmaguk urai szerettek volna lenni, ehhez kerestek megoldást, és így jutottak el mint könyvszeretők a bolt ötletéig. „Az megszólít egy bizonyos társadalmi réteget is, de nincs korosztályra specializálódva” – mondta. A bolt mellé épített kávézó célja volt, hogy plusz szolgáltatást nyújtsanak a könyvkedvelőknek.

Beszélt arról is, hogy a Facebook-oldaluk elindítása adta meg azt a magabiztosságot, amire szükségük volt, a karácsonyi vásáron pedig felmérték a piacot, és azt tapasztalták, hogy fiatalok is érdeklődtek. Innentől nem volt kérdés számukra, hogy érdemes megnyitni a boltot.

Gábor a könyvkínálatról elmondta, olyan szakemberrel dolgoznak együtt, aki 15 éves tapasztalattal bír, de létezik egy átfogó „kezdőkészletük” is, ami a kandallókészítéstől a horgolásig számos témát leföd. A román olvasókhoz is tudatosan fordulnak, hiszen az a cél, hogy mindenkit megszólítsanak – mondták.

A bolt neve egyébként nem véletlenül cseng egybe a magyarországi Librivel – az üzlettől rendelik a könyveiket. Arra a kérdésre, hogy az erdélyi magyar könyvpiacot erősen befolyásoló Bookline-nal szemben hogyan veszik fel a kesztyűt, azt válaszolták: egyrészt megpsórolható velük a postaköltség és az árak is alig térnek el, másrészt jól esik belelapozni egy könyvbe, mielőtt megvásárolnánk azt.








EZT OLVASTA MÁR?

X