Március 17-ig várja a jelentkezőket a marosvásárhelyi ifjúsági dzsesszverseny és fesztivál


-A A+

Tizenegyedik alkalommal rendezik meg Marosvásárhelyen a Nemzetközi Ifjúsági Jazz Versenyt és Fesztivált április 10-től 13-ig

„A versenyre zenei tanulmányokat folytató egyetemistákat, főiskolásokat és középiskolásokat várunk. Három kategóriában osztunk díjakat: a legjobb zenekarnak, a legjobb énekesnek és a legjobb hangszeres előadónak, emellett különdíjak is vannak” - mondta Demeter József fesztiváligazgató az M1 aktuális csatorna kedd délelőtti műsorában.

A verseny és a koncertek helyszíne a marosvásárhelyi Jazz&Blues Club.

Sárik Péter zongoraművész, zeneszerző, a rendezvény zenei mentora arról beszélt, hogy az idei közreműködök között mások mellett ír, román, holland, magyar zenészek is lesznek. A verseny nemzetközi zsűrijében Gyárfás István dzsesszgitáros is helyet kapott.„A díjazottak között összesen háromezer euró jutalmat oszt ki a zsűri. Március 17-ig lehet jelentkezni a versenyre egy dzsesszfelvétellel, a felső korhatár 30 év, és egyre nagyobb számban mutatja meg tudását a 14-16 éves korosztály is. A versenyben nyolc kötelező számból egyet kell bemutatni, dzsesszt kell improvizálni” - fejtette ki Sárik Péter.

A fesztivál minden nap mesterkurzusokkal indul, délután zajlanak a versenyek, utána értékel a zsűri, este koncertek, majd jam session, örömzene következik. A versenybe bejutott fiatalok  teljes ellátásban részesülnek, csak az utazást kell fizetniük.








EZT OLVASTA MÁR?

X