Nagyszámú érdeklődő kísérte utolsó útjára kedden a kászoni bikaütés áldozati állatát. Szomorkodni nincs miért: biztosak lehetünk abban, hogy a nemes állat jövőben visszatér, ahogy tette ezt emberemlékezet óta a Hargita megyei Kászonok községeiben. Lefotóztuk a húshagyó keddi szokás legérdekesebb jeleneteit.

Sok évszázados hagyományt ápolnak és adnak tovább nemzedékről-nemzedékre a kászoniak. A pogány korra visszavezethető dramatikus játék ősi rítusok megmaradt emléke lehet, gyökerei a kereszténység előtti időkre nyúlnak vissza. Minderről Lakatos Tamás kultúrigazgató – nem mellékesen tanár és könyvtáros is egy személyben - mesélt a Maszolnak, aki 2010 óta az esemény főszervezőjeként veszi ki a részét a farsangfarka forgatagából.

„Mindenkinek jól meghatározott szerepe van. Ezek a szerepek, ahogy a hagyomány maga, nemzedékről-nemzedékre, apáról-fiúra szállnak” – magyarázta Lakatos. A kommunizmus évtizedei alatt sok helyen megszűntek a farsangi szokások, a kászonihoz hasonló csak Menaságon maradt fenn. Az altíziek viszont nem hagyták elsorvadni a hagyományt, a tiltások éveiben is megtartották a bikaütést, gyakran a közterületekről kiűzve udvarokon, magánházaknál.

„Soha nem volt itt ennyi turista a bikaütéskor!” – csapta össze a kezeit egy fiatalasszony. Valóban, ebben az évben minden eddiginél többen érkeztek más településekről, de magyarországi kirándulók is felbukkantak a farsangosok között; a kézdivásárhelyi Bod Péter Tanítóképzőből és a csíkszeredai Kájoni János Szakközépiskolából pedig autóbuszokkal, szervezetten érkeztek diákok.