A mi kis Székelyudvarhelyünk - különleges bemutatóra készül a Tomcsa Sándor Színház


-A A+

Mintegy negyven szereplőt vonultat fel Thornton Wilder A mi kis városunk című művének székelyudvarhelyi változata. Az előadást beharangozó sajtótájékoztatón időkapszulát is elhelyezett a társulat.

Vladimir Anton rendezését csütörtökön 19 órától mutatja be a Tomcsa Sándor Színház. Az előadás azért különleges, mert a teljes társulat szerepel benne, élőzenés lesz, sőt, a díszlete sem mindennapi, olvasható a színház közleményében. A részleteket a rendező, Dálnoky Réka dramaturg, valamint Nagy Pál színházigazgató és Zakariás Zalán művészeti vezető szerdai sajtótájékoztatójukon ismertették.Vladimir Anton elmondta: korábbi székelyudvarhelyi rendezésébe, a Nem lesz reggel, Fred!-be csak négy színészt tudott beválogatni, ezúttal azonban az egész társulattal dolgozni akart, ebből kiindulva a közösséggel, a várossal kapcsolatos szöveget keresett, A mi kis városunk pedig ideálisnak bizonyult.

A társulat színművészeihez a próbafolyamat során gyerekszereplők is csatlakoztak (Dunkler Helka és Dunkler Krisztián, valamint Szűcs-Olcsváry Zámor és Szűcs-Olcsváry Zete), ezenkívül a Balázs Ferenc Vegyeskar hat tagja és tizenhét középiskolás diák is szerepel az előadásban, amely így közel negyven szereplőt vonultat fel.

A rendező arról is beszélt, hogy a darabban nem hagyományos díszlet, hanem egyfajta fényinstalláció jelenik meg, ez rengeteg munkát igényelt, ugyanis különösen sok a fényváltás az előadásban. A produkcióban ugyanakkor van felvételről vetített és élőben közvetített videó, kórus és zenekar is – összesen hat hangszer szólal meg, és a színészek is énekelnek. Az előadás zenei részéért Pál Attila, a Tomcsa Sándor Színház színművésze felelt – aki egyébként maga is négy hangszeren játszik a darabban –, többek között ő állította össze és vezette a kórust.

A látványtervet Eranio Petrușka állította össze, aki a Nem lesz reggel, Fred!-ben is dolgozott, a jelmezeket Bíró Boglárka tervezte, aki már több alkalommal együttműködött a színházzal, a díszletkivitelezésért pedig Szűcs-Olcsváry Gellért, a társulat színművésze felelt.

Az előadásban több, Székelyudvarhelyhez kapcsolódó momentum van, Vladimir Anton sokat inspirálódott a városból már az alatt a két hónap alatt, amit tavaly a Nem lesz reggel, Fred! próbái alatt itt töltött. Azt is elmondta: A mi kis városunk próbáinak kezdete óta Udvarhelyen 99 ember halt meg, és 209-en jöttek világra, ezt is belefoglalták az előadásba.

A sajtótájékoztató keretében az alkotók időkapszulát helyeztek el a színház által örökbe fogadott fenyőfa szomszédságában, a színházépület mellett. Dálnoky Réka dramaturg elmondta: a darabban elhangzik egy monológ időről, múltról, jövőről, a szövegben pedig szó esik egy kisvárosban elhelyezett időkapszuláról, amelybe belekerült többek között egy Shakespeare-szöveg, az Amerikai Egyesült Államok alkotmányának szövege és A mi kis városunk egy példánya. Ebből kiindulva az alkotók, illetve a szereplők is összeállítottak egy kapszulát: a színészek egy-egy élményt, gondolatot, emléket írtak le, valamit, ami bennük történt a próbafolyamat során, ezeken kívül pedig az előadás plakátja és szórólapja került bele a kapszulába, amelyet Vladimir Anton helyezett el a fenyőfa mellé.

A mi kis városunk a bemutató után ebben a hónapban március 15-én és március 27-én látható 19 órától.








EZT OLVASTA MÁR?

X