Elhunyt Bigas Luna, Penélope Cruz és Javier Bardem felfedezője


-A A+

Hatvanhét évesen elhunyt Bigas Luna díjnyertes spanyol filmrendező, forgatókönyvíró, Penélope Cruz és Javier Bardem felfedezője. Az alkotó szombaton halt meg katalóniai otthonában, rákbeteg volt.20130407-bigas-luna2

Bigas Luna legismertebb filmjeként az 1992-es Sonka, sonka című szatírát tartják számon. A rendező az akkor még ismeretlen Penélope Cruznak és Javier Bardemnek adta filmje főszerepeit, mindkettőjük számára ez a mű hozta meg az áttörést. Utóbbi a rendező következő, Aranyhere című drámájában is szerepelt, korábban pedig egy kisebb szerepet játszott Bigas Luna 1990-es alkotásában, a Lulúban is. Cruz 1999-ben A meztelen Maya című filmben állt újra Luna kamerái elé.

cruz-bardemPenélope Cruz szombat este az El País és az El Mundo című vezető spanyol napilapok internetes felületén közzétett írásában vett érzelmes búcsút a rendezőtől. Mint írta, pályafutása során sok meghallgatáson járt, egy azonban megváltoztatta életét: amikor Bigas Lunával találkozott. A Lulú című film castingjára ment el, a rendező azonban "elhajtotta", mert csak 17 éves volt. "Anélkül, hogy megbántott volna, az arcomba nevetett és azt mondta, 'nem csinálhatod meg ezt a filmet, de egy másikra elhívlak, ha idősebb leszel'" - emlékezett vissza az Oscar-díjas filmcsillag. Bár nem számított rá, Luna mintegy három évvel később valóban felhívta. „Csörgött a telefon, jött egy hívás, ami után hinni kezdtem a csodákban... A film pedig megváltoztatta az életemet" - utalt a Sonka, sonka című alkotásra.    

A Sonka, sonka révén Bigas Luna elnyerte a velencei filmfesztiválon a legjobb rendezőnek járó Ezüst Oroszlánt. Két évvel később, 1994-ben Mell és a Hold című vígjátékával ugyanott a legjobb forgatókönyvnek járó elismerést vehette át.

A barcelonai származású rendező filmjeiben fontos szerep jutott a szexnek, az erőszaknak és a szenvedélynek. Bigas Luna neve az 1978-as Bilbao című film révén vált nemzetközileg is ismertté. Az alkotó vitathatatlanul az egyik legjelentősebb művésze volt a spanyol filmgyártás utóbbi évtizedeinek, Penélope Cruz és Javier Bardem különleges emberként méltatta őt. A mának élt és ki tudta élvezni az élet apró örömeit - fogalmazott Cruz. "Amikor vele voltam, úgy éreztem, megáll az idő. Minden pillanatot különlegessé, eredetivé, szinte felejthetetlenné varázsolt. Egy vacsorát, egy beszélgetést, egy forgatási napot. Szerencsésnek érzem magam, hogy a társaságában lehettem, hogy közelről csodálhattam tehetségét, humorát és jóságát. Bigas nagyon fontos volt számomra. Sok mindenért örökké hálás leszek neki és örökké a szívemben él majd" - írta a világsztár.bigas-luna-penelope-cruz-javier-bardem-644x362-672xXx80

Nemcsak Cruz, hanem férje, Javier Bardem is búcsút vett a rendezőtől. "Nem tudom mint mondjak, azt sem, hogyan" - írta, hálát adva Lunának, hogy rajta keresztül megismerhette Cruzt, akit jóval első közös filmjük után vett feleségül. A szintén Oscar-díjas színész úgy fogalmazott, Bigas Lunának köszönheti karrierjét. "Mit tehetnék még hozzá ahhoz az örök és mély hálához, amelyet iránta érzek?" - vetette fel. Kiemelte az iróniát és az életszeretetet, amelyet a rendező képviselt, és mint írta, a művész örökké "Papá Bigas" marad számára.

Jordi Mollá, aki Luna három filmjében is szerepelt, úgy fogalmazott, a rendező talizmán volt, imádták és csodálták a színészei.

Bigas Luna halála a második jelentős csapás volt az elmúlt egy hétben, amely a dél-európai ország filmművészetét érte: hétfőn halt meg Jesús "Jess" Franco, aki pályafutása során hozzávetőleg kétszáz filmet jegyzett, de egyfajta kívülállóként elsősorban rétegközönsége tartotta nagyra.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X