Magyar Örökség Díjban részesül a Székely Nemzeti Múzeum


-A A+

A meghatározó szellemi kultúrát képviselőknek járó Magyar Örökség Díjjal ismerik el a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum másfél évszázados tevékenységét. A rangos díjat szombaton a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében tartott ceremónián adják át, mások mellett a Székely Nemzeti Múzeumnak, és beírják az intézmény nevét a Magyar Örökség Aranykönyvébe.

A Magyar Örökség Díjakat egy alulról jövő kezdeményezés alapján ítélik oda: magánszemélyek jelölése alapján egy szakmai zsűri választja ki a díjazottakat, amelyek között vannak intézmények és személyek is, mutatott rá Varga Mihály. A Székely Nemzeti Múzeum igazgatója szerint idén is több mint száz jelölés érkezett a díjra, a szakmai zsűri pedig hét kitüntetettet választott ki,„Nagy megtiszteltetés ez a kitüntetés, hiszen a Székely Nemzeti Múzeum csaknem 150 éves történelmében egyik ország részéről sem történt ilyen”, mutatott rá Varga Mihály. A múzeumigazgató rámutatott, hogy a kitüntetés mindazok érdeme, akik az intézmény hosszú története során tettek a múzeumért. Hozzátette: a Székely Nemzeti Múzeum nem csak magyar kultúra megőrzéséért, hanem velünk egy térségben élő népcsoportokra való odafigyelésért is kiérdemelte a díjat.

Varga Mihály elmondta, hogy a szombati díjkiosztó eseményen a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében bemutatják a Székely Nemzeti Múzeum tevékenységét és történetét ismertető kisfilmet, amelyet a múzeum honlapján is közzétettek. Laudációt a magyar tudományosság és múzeumi élet kiemelkedő személyisége, dr. Varga Benedek történész, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója mond.

„Minden múzeum, de különösen a nemzeti múzeumok gyűjteményeiken túlmutatóan szimbolikus jelentéseket is hordoznak. A múzeum több mint tárgyak halmaza. (...) A múzeum a közösség szellemiségét testesíti meg. (…) A múzeum által folytatott gyűjtések és vásárlások során fejlesztett gyűjtemény immár közel 150 éve nap mint nap várja a látogatókat, hogy néprajzi, természetrajzi, régészeti és történeti gyűjteményein keresztül megérthessék a székelység különleges kultúráját történetét, örökségét és jelenét” - áll dr. Varga Benedek laudációjában. 

A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum központi intézményéhez ma szerte Székelyföldön hét külső gyűjtemény tartozik, amelyek kiállításaikkal folyamatosan várják az érdeklődőket. A Gyárfás Jenő Képtár, a Magma Kiállítótér, és az Erdélyi Művészeti Központ Sepsiszentgyörgyön, az Incze László Céhtörténeti Múzeum Kézdivásárhelyen; a Haszmann Pál Múzeum Csernátonon; a Csángó Néprajzi Múzeum Zabolán; és az Erdővidék Múzeuma Baróton. A kiállítóhelyek és munkájuk jelzik azt az erős hálózatot, amelyet a múzeum tart fenn.








EZT OLVASTA MÁR?

X