Perifériára szorult közösségekkel ünneplik a bábszínházi világnapot Sepsiszentgyörgyön


-A A+

Bábszínház a periférián című rendezvénnyel ünnepli csütörtökön a bábszínházi világnapot a sepsiszentgyörgyi Cimborák bábszínház. A programot még 2017-ben indították azzal a céllal, hogy olyan helyszínekre is eljussanak, ahol a közönség ritkán, vagy egyáltalán nem lát bábszínházi előadásokat.

2017-ben a Három kismalac című előadásunk szabadtéri változatát láthatták a Csíki és Állomás negyedekben, a Piac melletti játszótéren. 2018-ban az előadást sikerült eljuttatni az őrkői gyermekközönséghez. Ma pedig a Halhatatlanságra vágyó királyfi, magyar népmese alapján készült előadással ünneplik meg a Bábszínházi Világnapot.Az előadás sajátosságai miatt, ezúttal nem szállnak ki a város perifériájára, hanem a bábszínház stúdiótermében játsszák, ahová meghívták a Kovászna Megyei Szociális Ellátási és Gyermekvédelmi Vezérigazgatóság gondnoksága alatt nevelkedő gyermekeket, valamint a Zatureczky Berta Központ időskorú lakóit.A Cimborák bábszínház a világnap alkalmával hangsúlyozza, hogy a bábszínház nem korosztály, hanem műfaj. A sepsiszentgyörgyi társulat célja, hogy a város és Kovászna megye közönségét művészi igénnyel készülő bábelőadásokkal lássák el. Törekednek a népmesék, néphagyományok kiemelkedő jelentőségének, ezek identitásformáló tulajdonságának, kultúraépítő és kultúramegőrző jellegének tudatosítására is. Ugyanakkor Elek apó példáját követve, a Cimborák Bábszínház közössége kötelességének érzi a népmesékkel való foglalkozást, ezek megismerését és megismertettetését a felnövekvő és felnőtt nemzedékekkel. 








EZT OLVASTA MÁR?

X