A Kájoni-kódex 390 éve született névadójára emlékeztek Csíksomlyón


-A A+

Március 21-én, a Régizene Európai Napján indult útjára az a rendezvénysorozat, melynek középpontjában az 1629-ben született ferences szerzetes, orgonista, orgonaépítő, énekszerző és -fordító, a Kájoni-kódex névadója, botanikus, nyomdász és könyvkiadó Kájoni János áll.

Emlékező szentmisével és régizene-koncerttel kezdődött csütörtökön a Kájoni János születésének 390. évfordulója alkalmából meghirdetett emlékév a csíksomlyói kegytemplomban. A következő hónapokban kulturális és közösségi eseményekkel igyekszik fokozottabb figyelmet irányítani Kájoni munkásságára a kezdeményező Hargita Megyei Kulturális Központ.

A Hargita megyei kulturális intézmények, egyesületek, csoportok és önkormányzatok összefogásával közösségi és kulturális események zajlanak az év folyamán: kiállítások, szakmai konferencia, koncertek, diákoknak vetélkedők, előadások, filmvetítések, gyógynövénynap idézik fel az egykori polihisztor munkásságát. A szervezők várnak minden további olyan kezdeményezést is, amely az emlékév céljához illeszkedik. Mindezt Ferencz Angéla, a Hargita Megyei Kulturális Központ igazgatója foglalta össze megnyitóbeszédében.Az emlékező szentmisét követően megkoszorúzták Kájoni János kegytemplomban található emléktábláját, majd a zene vette át a főszerepet. Elsőként Szabó András orgonamuzsikáját hallhatták az érdeklődők, ezután a Szabó András, Hunyadi Koppány, Lázár Zsombor, Ványolós András, Ványolós Orsolya alkotta zenekar a Kájoni-kódexből adott elő műveket. Benedek Réka, a Kájoni János Szakközépiskola tanulója szavalattal idézte fel iskolája névadóját. Az estét a Györfi Erzsébet énekessel kiegészült Codex együttes zárta.Az est szervezői Hargita Megye Tanácsa, a Hargita Megyei Kulturális Központ, valamint a Csíksomlyói Ferences Rendház voltak.








EZT OLVASTA MÁR?

X