Színházi „kerekasztalhoz” várják a kolozsvári kisiskolásokat


-A A+

Március 27-29. között Kolozsváron vendégszerepel a Kerekasztal Színházi Nevelési Központ. Két előadást láthatnak a Báthory István Elméleti Líceum diákjai, akikkel együtt dolgozik majd a színházi nevelési társulat a Shoshin Színházi Egyesület szervezésében.

A Shoshin közleménye szerint a Kerekasztal Színházi Nevelési Központ Kelet-Közép-Európa első színházi nevelési társulata, 2017-ben ünnepelte alapításának 25. évfordulóját. Küldetése olyan színházi előadások megvalósítása, amelyek az interakció különböző formáit használva vetnek fel fontos társadalmi és erkölcsi kérdéseket, melyek életkortól függetlenül mindenki számára érdekesek. Előadásaik során a fiatalok nem egyszerűen nézői, hanem alkotó résztvevői a színházi eseménynek. Munkájuk során sok energiát fektetnek az utánpótlás nevelésére is: ösztöndíjas és hospitálási programokkal nyújtanak lehetőséget a tanulásra. Számos hazai és határon túli színházi közösséget támogatnak abban, hogy ők is beépíthessék repertoárjukba a színházi nevelés legkorszerűbb módszereit.Kolozsvárra érkező előadásaik egyike a Fogságban, amely I-II. osztályos gyerekeket szólít meg. Az előadás a hatalom témaköréhez kapcsolódó kérdésekkel foglalkozik. A történet A császár új ruhája című Andersen mese felhasználásával készült, melyben a másfél évtized alatt kialakult hagyományok mellett új drámás és színházi formákkal is kísérleteznek. Az előadás ott kezdődik, ahol a mese véget ér: az igazmondó fiú és társainak útját követhetik a gyerekek, az igazságtalan büntetéstől az öltözőszoba felé, ahol a császár, hatalma romjain, magából kikelve dühöng. Az előadás rendezője Perényi Balázs.A széttört tál című előadás III-V. osztályos gyerekeknek készült. Helyszíne egy város, valamikor a jövőben. Szellemváros. Az utcák néptelenek. Csupán egy kutya és egy lámpaoszlop emlékeztet a valamikori civilizációra. Nincsenek újságok. Nincs TV. Az emberek nem tudják, mit gondoljanak. Küzdelem az élhető jövőért, a képzelet erejéért, ami képes megváltoztatni az életünket. Az előadás célcsoportja a 10-12 éves korosztály, mely a felnőtté válás azon szakaszában van, amikor a „Ki vagyok én, és ki akarok lenni?” kérdése válik központivá. Edward Bond sajátosan sűrű és széles összefüggés-rendszert megnyitó darabja kapcsán a résztvevőkkel közösen keresik a válaszokat. Az előadást Chris Cooper rendezte.

A két előadást összesen 6 alkalommal játsszák majd. A társulat meghívása szorosan összefügg a Shoshin nemrég megkezdett munkájával, amellyel a színházi nevelés (Theatre in Education, TiE), bővebb értelemben pedig az alkalmazott színház erdélyi népszerűsítéséhez, hosszú távon a meghonosításához szeretnének hozzájárulni. Ennek érdekében 2018 őszén útjára indították az ATIPIA (Applied Theatre in Practising Integrated Approaches) nevű projektet, amely 5 ország (Románia, Magyarország, Németország, Franciaország és az Egyesült Királyság) szervezetének partnersége, és amelyet az Európai Unió Erasmus+ programja társfinanszíroz.








EZT OLVASTA MÁR?

X