Útjára indult az Aradi Kamaraszínház szórványkaravánja


-A A+

Az Arad megyei Kisjenő volt hétfőn a Szórvány Kulturális Karaván első helyszíne, ahová két színházi előadást és egy gyerekfoglalkozást vitt a nézőknek az Aradi Kamaraszínház.

A Magyar Kormány, a Nemzetpolitikai Miniszterelnökség és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával megszervezett tizenegy állomásos turné során az Aradi Kamaraszínház Arad megye 26 magyarlakta szórványtelepülésének bevonásával további tíz helyszínre (Pécska, Kisiratos, Majláthfalva, Kispereg, Simonyifalva, Nagyzerénd, Ágya, Nagyiratos, Zimándújfalu, Arad) juttatja el Móricz Zsigmond A Zördög című három egyfelvonásos darabaját, illetve Szente Vajk–Gulyás Levente A kolozsvári bíró zenés mesejátékot – számoltak be a szervezők sajtóközleményükben.A népzene és néptáncművészet ágaiból összefonódó kulturális napon a két előadáson kívül minden helyszínen interaktív színházi foglalkozást kínálnak a gyerekeknek, az előadásokat követően pedig a szabadkai Juhász Zenekar és a békéscsabai Tabán Táncegyüttes tagjainak részvételével táncházba invitálják a felnőtteket.

A hétfői kisjenői állomáson Petneházy Attila, a magyar–magyar kapcsolatokért felelős miniszteri biztos üdvözölte a jelenlévőket és magát a kezdeményezést. Mint fogalmazott, az Aradi Kamaraszínház által indított Szórvány Kulturális Karaván mintaprogramnak tekinthető, amelyet reményei szerint számtalan hasonló turné követ majd. „Egy ilyen előadássorozathoz missziós csapatot kell létrehozni, ez a sokszínű társaság pedig még fényesebbé teszi ezt a nagyszerű kezdeményezést” – mondta, utalva ezzel arra, hogy az Aradi Kamaraszínház által bemutatott produkciókban erdélyi, vajdasági és magyarországi művészek egyaránt szerepelnek.Faragó Péter parlamenti képviselő, az RMDSZ Arad megyei szervezetének elnöke beszédében azt hangsúlyozta, mennyire fontos, hogy a magyar nyelvű színházi előadások eljussanak a kisebb településekre is, hiszen az ott élők közül nem mindenkinek van lehetősége arra, hogy kőszínházakban tekinthesse meg a produkciókat.

„Amikor kitaláltuk és részleteiben is végiggondoltuk a karaván ötletét, végig az lebegett a szemünk előtt, hogy valami olyasmit csináljunk, amivel minden korosztályt megszólíthatunk, ami hagyományos, mégis szórakoztató, minőségi, mégis könnyen emészthető kulturális alkotássá válhat, és aránylag könnyen utaztatható” – mondta Tapasztó Ernő, az Aradi Kamaraszínház igazgatója.A Szórvány Kulturális Karaván részeként futó előadások színpadra állításán és a karaván gyakorlati kivitelezésén kívül a Bethlen Gábor Alap által az Aradi Kamaraszínháznak eszközbeszerzésre és működésre nyújtott támogatásából 2019-ben másik két produkció is elkészül. Tapasztó Ernő rendezésében, Kézdi Imola és Harsányi Attila főszereplésével Molnár Ferenc A Testőr című darabját állítja színpadra az Aradi Kamaraszínház, továbbá egy egész estés táncjátékot terveznek Varga Miklós énekes és a békéscsabai Tabán Táncegyüttes közreműködésével. Ezeket az évadban tűzik műsorra, vendég- és fesztiválszereplések folyamán játsszák majd. 








EZT OLVASTA MÁR?

X