Szavalási világrekord született Budapesten


-A A+

Lutter Imre Radnóti-díjas előadóművész, a Magyar Versmondók Egyesületének ügyvezető elnöke 24 órán keresztül magyar szerzők szépirodalmi műveit adta elő a budapesti Fészek Művészklubban, és teljesítményével világrekordot állított fel – közölte az egyesület szombaton az MTI-vel.

Azt írták: Lutter Imre a magyar rekordok hitelesítőjének és a négyóránként cserélődő tanúk felügyelete mellett április 11-én, a költészet napján 10.00 órától 12-én 10.03 óráig folyamatosan, óránkénti öt perc szünettel verselt.

Az egyesület művészei, közismert emberek, a művész barátai is csatlakoztak, akik Lutter Imre pihenői alatt szórakoztatták a közönséget. Caramel, Bagi Iván, Nagy-Kálózy Eszter, Katus Attila, Szentgyörgyi Romeo, Müller Péter Sziámi, Jávori Ferenc Fegya, Gerendás Péter, Huzella Péter, Dolmány Attila, Takács Bence, Benedekffy Katalin (Kányádi Sándor unokahúga) és mások, összesen 26 művész előadásában hangzottak el versek.

Lutter Imre tematikus blokkokba gyűjtötte össze az előadott verseket, mindegyikük az emberi életre reflektált: születésről, gyermekkorról, játékról, szerelemről, barátságról, házasságról, családi körről, forradalomról, természetről, munkáról, társadalomról és a közéletről, borról és mámorról, a háború és a békéről, a vészkorszakról, empátiáról és a halálról szóltak. A Fészek Művészklubban a közönség folyamatosan változott, több százan hallgatták az előadást.

Az „Ugorj be egy versre!” akció 24 órája alatt több mint 650 költemény hangzott el, az előadás József Attila-művel kezdődött és Adyéval zárult.








EZT OLVASTA MÁR?

X