Magyar Filmnapokat szerveznek Csíkszeredában


-A A+

Három friss és három klasszikus magyar filmet vetít a Csíki Mozi az április 29-30. között zajló Magyar Filmnapokon, miután Csíkszereda is csatlakozott a magyar film napján szervezett programokhoz. Az eseményről sajtótájékoztatón számolt be Tóth László Magyarország csíkszeredai főkonzulja és Ráduly Róbert Kálmán polgármester.

A Magyar Nemzeti Filmalap kezdeményezésére a magyar film napjává nyilvánították április 30-át, ezzel is emlékezve a 1901-ben bemutatott első, magyar alkotásra, a Zsitkovszky Béla rendezésében készült A táncz című alkotásra. Ebből az alkalomból a filmalap Filmarchívum igazgatósága 61 felújított és digitalizált klasszikus filmet, továbbá népszerű rajzfilmekből egy animációs filmcsokrot állított össze. A szervezők, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa és a helyi önkormányzat ebből válogathatott, így két nap alatt hat film kerül vetítésre a Csíki Moziban. „Nem volt könnyű a kiválasztani a filmeket, korszakos alkotásokra esett a választásunk, amelyek már számos sikert arattak” – mondta Csíkszereda polgármestere.„Fontosnak tartjuk, hogy jelen legyünk Székelyföld kulturális mindennapjaiban, ezzel hozzájárulva az egységes Kárpát-medencei tevékenységhez” – mondta Tóth László főkonzul, aki kiemelte: a magyar filmipar jelentős fejlődésnek indult, ezt mi sem bizonyítja jobban, mint a kitüntetett filmek és a nézők nagy érdeklődése.

A vetítésekre vásárolható jegyek ára 15-, illetve 12 lej, utóbbi kedvezményes ár gyerekek és nyugdíjasok számára.

Program:
április 29., hétfő
16.00: Utóélet (Zomborácz Virág, 2013, 95’)
18.00: Veszettek (Goda Krisztina, 2015, 115’)
20.15: A hentes, a kurva és a félszemű (Szász János, 2017, 105’)

április 30., kedd
16.00: Moszkva tér (Török Ferenc, 2001, 88’)
18.00: Az én XX. századom (Enyedi Ildikó, 1989, 99’)
20.00: Két félidő a pokolban (Fábri Zoltán, 1961, 122’)








EZT OLVASTA MÁR?

X