Költészet napja: Jónás Tamás drámája a kolozsvári színházban


-A A+

Kolozsváron, az Állami Magyar Színházban a magyar költészet napja alkalmából Jónás Tamás: Lélekvesztő című drámáját Köllő Csongor rendezésében felolvasószínházi előadás formájában mutatja be a társulat, és ezt követően a szerzővel Visky András beszélget.

Jónás Tamás 1973-ban született a magyarországi Ózdon. Négy éves koráig Csernelyen élt, majd intézetbe került testvéreivel együtt, ahonnan hat évesen került vissza szüleihez, akikkel Szombathelyre költöztek. Első verseit 16 évesen publikálta, azóta több vers- és prózakötet írója illetve szerkesztője. Felsőfokú tanulmányait a győri Széchenyi István Műszaki Főiskolán, az ELTE magyar-szankszrit szakán és a Tan Kapuja Buddhista Főiskolán végezte, diplomát nem szerzett. Programozóként is dolgozik, játékprogramként a Demokrácia internetes játék fűződik a nevéhez, melyben a játékosok országot, foglalkozást választhatnak és közösen segíthetik az állam fellendülését. 2002-ben az Esterházy Péter adományozta Herder-ösztöndíjjal egy évet Bécsben töltött. A Szépírók Társasága szakmai és érdekvédelmi szövetség tagja.

A fiatal roma származású költő-író Jónás Tamás 2006-ban megjelent drámája, a Lélekvesztő családi tragédia. A dráma a gyerekeit vérfertőző kapcsolatra kényszerítő anya zsarnoksága mellett érzelmileg folyamatosan sérülő családtagok egymáshoz fűződő viszonyát fejtegeti, a szellemileg sérült kisebbik fiú fantáziavilágán átszűrve. Ez a fantáziavilág menekülés a súlyos, már-már irreális, mégis valós problémák elől. A rémálmok világába vezető utazás során a szereplők mindenike versben beszél. Beszédükből felvillan a Remény, mégis sorsukról többnyire a Véletlen dönt, ám a végkifejlet kizárólag a tragédia lehet.

„Jónás Tamás szövege nagyon tudatos. Közhelyes, de egyedien megkapó. Banális, de lehengerlően hatásos. Mindennapi, de mesés. Nevettet, szomorít. Ily módon pedig a «banális őrület» nagyon közelít unokatestvéréhez, a «szent őrülethez». Szinte kéz a kézben járnak. Gyertek színházba. Eléggé ért hozzá ez a szerző." – vallja Köllő Csongor, a felolvasószínházi előadás rendezője.jonastamas

„A kolozsvári jelenlétem első, «hivatalos» bemutatkozóestje a színházi. Számomra Kolozsvár szellemi és földrajzi tere olyan gyökerekhez való visszatérés, amelyek eddig még nem tápláltak, de gyerekkoromból ismerősek, rokonságot, vérközösséget érzek velük. Elvesztettem a családom. Nem is egyszer, és minden értelemben. Az a bátor és veszélyes reményem van, hogy Kolozsváron újat találok. Erre kötelez a jelenlévő, tapintatos szeretet, amelyet legborúsabb időszakokban sem lehet nem érezni, és olyasfajta evangéliumot hordoz egyre fehéredő eszmélésemben, amelyet nem csak meghallani vagyok köteles, hanem tovább adni is" – fogalmazott kolozsvári színházi bemutatkozása kapcsán Jónás Tamás.

A 12 éven felülieknek ajánlott Lélekvesztő című előadás szereplői: Puzsa Patrícia, Laczó Júlia, Marosán Csaba, Pál Attila, Pákai Zsuzsanna, Nánási Brigitta, Buzási András, Bíró Júlia, Zongor Réka, Nagy-Pál Réka, Molnár Enikő, Incze Aliz. Az érzelmi mozgatórugókra sajátosan ható dráma bemutatását beszélgetés követi: Jónás Tamással az est házigazdája, Visky András beszélget.

Marosvásárhely: FLASHMOB A MAGYAR KÖLTÉSZET NAPJÁN

Időpont: 2013. április 11., 14 .30 óra/Helyszín: Színház tér

Ma, április 11-én, 14.30-kor a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának színészei ünnepi Flashmobon vesznek részt a Magyar Költészet Napja alkalmából. A rendhagyó eseményt B. Fülöp Erzsébet színész vezeti, helyszíne a Színház tér.

Minden érdeklődőt, vers- és irodalomkedvelőt szeretettel várnak a szervezők.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X