A romániai magyar görög-katolikus egyház partiumi képviselőivel egyeztetett Hegedüs Csilla


-A A+

„Felújított műemlékeink által Erdély fejlődik, Európa erősödik. Épített örökségünk ápolása közösségünk megerősítését és településeink fejlődését szolgálja. Ezért rendkívül fontosak az EU-s támogatások. Azért fogunk harcolni, hogy a támogatások megmaradjanak, növekedjenek, hogy több, könnyebben lehívható uniós forrásunk legyen!” Hegedüs Csilla Nagypeleskén találkozott a romániai magyar görög-katolikus egyház partiumi képviselőivel.

„Az erdélyi települések, a magyar önkormányzatok sikeresebben pályáztak és több pénzt kaptak, mint az ország többi része. Ezért tovább kell növelni a támogatásokat! Azokat segítse az Unió, akik élnek a lehetőségekkel. Kulturális örökségünkre az EU többet költött az elmúlt 12 évben, mint a román állam 100 év alatt. Célunk, hogy ezek a támogatások megmaradjanak!” – mondta el a politikus, majd arra világított rá, hogy épített örökségünk felújítása mellett Romániának csatlakoznia kell a schengeni övezethez, ezáltal megnyílna a Nagypeleskétől másfél kilométerre lévő határ: nőne az idegenforgalom, serkenne a vallási turizmus és növekedne a település jövedelme is.

„A nagypeleskei templom felújítására EU-s pályázatot nyújtottunk be, hiszen szeretnénk teljesen restaurálni a templomot. Egyházunknak, településünknek rendkívül fontos lenne ez a támogatás. Tudjuk, hogy önerőből nem sikerülhet, ezért van szükségünk az EU-s alapokra” – értettek egyet az egyházi képviselők, id. Pallai Béla, a szatmárnémeti Szent Miklós görög-katolikus templom parókusa, címzetes esperes, Vadas Krisztián parókus, a nagyváradi görög-katolikus szórványlelkészség vezetője, Szemák Miklós csedregi parókus, Simon István, a romániai magyar görög katolikus esperesség képviselője és ifj. Pallai Béla, nagypeleskei parókus.

„Azért fogunk harcolni, hogy egy erős magyar képviselettel mindezt megvalósíthassuk, hogy több, könnyebben lehívható uniós forrásunk legyen. Az elmúlt években megtapasztaltam, hogy hol nehezíti meg a pályázók életét a bürokrácia, és tudom azt is, hogy ezen változtatni kell. Én vállalom azt, hogy ahol kell, segítek. De tudom, hogy a változást csak közösen tudjuk elindítani és sikerre vinni. Szakembereket kell hívnunk Erdélybe, akik idejében elhozzák a pályázatokkal kapcsolatos információkat, így segítve önkormányzatainkat, egyházainkat” – tette hozzá Hegedüs Csilla.  








EZT OLVASTA MÁR?

X