Tompa Gábor nyerte a legjobb rendezésért járó UNITER-díjat


-A A+

A Kolozsvári Nemzeti Színházban adták át hétfő éjjel a romániai színházi világ legfontosabb elismeréseit. A legjobb rendezőnek járó elismeréssel a Kolozsvári Állami Magyar Színház A velencei kalmár című előadásáért Tompa Gábort tüntette ki a Román Színházi Szövetség (UNITER). 

A díjat Tompa Gábor hiányában Visky András dramaturg, rendező, a Kolozsvári Állami Magyar Színház művészeti vezetője vette át, aki átadta a díjazott üdvözletét, és egyúttal meghívta a közönséget A velencei kalmárra, amely „modern, nagyvonalú, ugyanakkor nagyon merész és költői.” Visky András ugyanakkor megköszönte a Kolozsvári Állami Magyar Színháznak szentelt figyelmet, „a kulturális érték átlép minden határt” – fogalmazott.

Tompa Gábor szerint A velencei kalmár Shakespeare legbonyolultabb, legnehezebb darabja, amelyre rárakódtak a különböző korok, ideológiák értelmezési rétegei is. Ez az előadás a rideg, profitorientált világ és a benne dúló szenvedélyes érzelmek ellentétére épít, hangzott el a beharangozó sajtótájékoztatón.

 A legjobb rendezőnek járó díjat az utolsók között adták át, a felvétel itt tekinthető meg (1:09:00):

Az elismerésre jelölt volt Alexandru Darie, a Bulandra Színházban színpadra állított Coriolanus című előadásért és Victor Ioan Frunză, a Metropolis Színházban megrendezett Száll a kakukk fészkére című előadásért.

Tompa Gábort többször díjazta már a romániai színházi szakma, az év legjobb rendezőjének járó elismerést 1984-ben, 1987-ben, 1993-ban, 1997-ben, 2008-ban, az év legjobb előadásáért járó díjat 1989-ben, 1992-ben és 2008-ban kapta meg, 2002-ben pedig kiváló művész elismerést vett át.

A 27. UNITER-gála díjazottjainak listája itt érhető el.








EZT OLVASTA MÁR?

X