Az Oscar-díjas Nemes Jeles László új filmje Romániába jön


-A A+

Június 21-én kerül a romániai mozikba az Oscar-díjas Saul fia rendezőjének új filmje, a Napszállta, amely a Filmkritikusok Nemzetközi Szövetségének (FIPRESCI) díját nyerte el a Velencei Filmfesztiválon.

A Napszállta 1913-ban játszódik Budapesten. Európa közepén, az Osztrák-Magyar Monarchiában sűrűsödik a kor minden feszültsége, és itt kezd múltja után nyomozni a főszereplő. Leiter Írisz Budapestre érkezve szülei egykori kalapszalonjában keres munkát, de az új üzletvezető, Brill Oszkár visszautasítja.

A film első két bukaresti vetítésén, június 13-án a Parasztmúzeumban és 14-én az Union moziban jelen lesz a rendező, Nemes Jeles László, és az egyik főszerepet alakító Vlad Ivanov is, közölte a Napszálltát forgalmazó Voodoo Films.Nemes Jeles László történelem, nemzetközi kapcsolatok és forgatókönyvírás szakos hallgató volt Párizsban, majd Franciaországban és Magyarországon rövidfilmek rendezőasszisztenseként dolgozott. Tarr Béla rendező asszisztense volt A londoni férfi című játékfilmben, majd New Yorkban tanult filmrendezést. A Saul fia című első játékfilmje Cannes-ban debütált 2015-ben, ahol Arany Pálmát nyert, majd a Golden Globe és az Oscar-díj következett.

A Napszállta Nemes Jeles László második nagyjátékfilmje, amellyel többek között Murnau Virradat című 1927-es filmje előtt tiszteleg. A főszerepeket Jakab Juli és Vlad Ivanov alakítja.

A filmet június 21-től több városban, köztük Kolozsváron, Sepsiszentgyörgyön, Brassóban, Szatmáron, Marosvásárhelyen, Aradon és Temesváron is műsorra tűzik a mozik.








EZT OLVASTA MÁR?

X