Magyar szépírókat is díjaztak a Romániai Írószövetség gáláján


-A A+

Magyar szépírókat is díjaztak hétfőn a Romániai Írószövetség díjkiosztó gáláján, Bukarestben. A díjazottak, André Ferenc és Ferencz Imre elmondták, ösztönzőleg hat rájuk az elismerés – számolt be az Erdélyi Magyar Televízió. 

A debütdíjat André Ferenc költő vehette át, aki az első Erdélyi Slam Poetry Bajnokság győztese. Szótagadó című bemutatkozó kötetének olyan kiadót választott, amely Romániában és Magyarországon is jelen van. Miközben az erdélyi magyar írók jelentős része szinte kizárólag Budapest felé tekint, André Ferenc úgy véli, az itthoni elismerés legalább ugyanolyan fontos.

„Nekem ugyanolyan fontos az itthoni elismerés, mint az összmagyar olvasók elismerése. Igyekszem idefelé is orientálódni, és pont ezért is esik jól ez a díj. A kötet korábban már kapott egy díjat Magyarországról is, a József Attila Kör és az Írók Boltja debütdíját, ez volt eddig az egyetlen” – nyilatkozta a díjazott költő. 

Jócskán túl van már a bemutatkozáson a magyar nyelvű könyvek külön kategóriájában díjazott csíkszeredai Ferencz Imre költő, akinek a Hargita Kiadó gondozásában megjelent Válogatott versek című kötete nyerte el a zsűri tetszését.

„A több évtizedes munkának az elismerését jelenti, és nyilvánvaló, hogy megerősít abban, bizalmat ad, hitet ad abban, hogy amíg az ember tud, addig alkosson” –  mondta Ferencz Imre.  A költő hozzátette: jelenleg várja egy újabb kötete megjelenéséhez nyújtandó támogatás elbírálását, és újabb kéziratok is vannak még a fiókban az elkövetkezendő évekre.








EZT OLVASTA MÁR?

X