Elhunyt Ökrös Csaba prímás, a kalotaszegi népzene avatott előadója


-A A+

59 éves korában elhunyt szerdán Ökrös Csaba prímás, a budapesti Zeneakadémia művésztanára, számos színházi- és táncelőadás zeneszerzője, a táncházmozgalom központi alakja, a kalotaszegi népzene egyik legavatottabb előadója, írja a fidelio.hu.

Ökrös Csaba 1960-ban született Szolnokon. Nyolcévesen kezdett hegedülni és klasszikus zenei pályára készült, végül matematika-fizika tagozatos gimnáziumi kitérő után a táncházmozgalom hatására a népzene felé fordult.A fidelio.hu cikke szerint Ökrös Csaba rendszeresen járt gyűjteni Erdélybe az 1970-es-’80-as években, a kalotaszegi Mérára. Még főiskolás korában két nyarat tanított hegedűt és magyar népzenét a bostoni MIT Egyetemen, hazatérve pedig már nem fejezte be a tanulmányait, mert a Bartók Néptáncegyüttesbe hívták hegedűsnek. Később az Állami Népi Együttesnek is tagja lett.

A nevét viselő Ökrös Együttest 1986-ban alapította meg Molnár Miklós (hegedű) és Kelemen László (brácsa) zenésztársaival, hozzájuk 1990-ben csatlakozott hozzájuk Mester László (brácsa) és Doór Róbert (bőgő). Hat saját lemezük jelent meg, ezek közül kettő Kallós Zoltánnal, egy Fodor Sándor Neti kalotaszegi prímással közösen. Muzsikáltak Sebestyén Mártával, Berecz Andrással, Szalóki Ágival, Herczku Ágnessel és Balogh Kálmán cimbalomművésszel is.








EZT OLVASTA MÁR?

X