Állandó kiállításon látható a Magyar Nemzeti Múzeumban a Seuso-kincs
A 4. századi Pannónia kultúráját bemutató, új kiállítás részeként tekinthető meg péntektől a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM) a Seuso-kincs néven ismert késő-római ezüst leletegyüttes.
Az európai kultúra alapjai az ókori Hellászba vezethetők vissza, majd a görög kultúra vívmányait a rómaiak összegezték, őrizték meg és adták tovább – emlékeztetett a Seuso-kincs – Pannónia fénye című tárlat megnyitóján az emberi erőforrások minisztere.
Kásler Miklós felidézte, hogy Pannónia provinciát Claudius császár szervezte meg elődei hódításai után, elhozva a görög–római kultúrát, életszemléletet is, majd itt vezette hadjáratait és írta elmélkedéseit Marcus Aurelius, a filozófus császár. Ez a terület korábban került és tovább maradt római befolyás alatt, mint Dacia – jegyezte meg.
A miniszter hangsúlyozta: a Seuso-kincslelet eszmetörténeti jelentősége az, hogy rajta ezüstbe vésték a görög–latin kultúrát, de megjelent egy újfajta spiritualitás, a kereszténység is. Ez mutatja, hogy a Balaton közelében élő, feltehetően kelta eredetű Seuso keresztény földesúr lehetett.
Érdemes lenne archeogenetikailag nyomon követni, hogy Pannóniában is ugyanúgy megszűnt-e a római kultúra, mint Daciában, és azt is érdekes lenne megvizsgálni, hogy ez az ősi kultúra miként lépett kapcsolatba azzal a másik ősi kultúrával, amelyet a magyarok hoztak magukkal – vetette fel Kásler Miklós.
Varga Benedek, az MNM főigazgatója hangsúlyozta, hogy a Seuso-kincs a világ egyik legértékesebb késő római leletegyüttese. A főigazgató felidézte, hogy a leletegyüttes darabjait korábban az Országházban, majd hat magyarországi városban, illetve egy ideiglenes tárlaton a Nemzeti Múzeumban is bemutatták.
Mráv Zsolt az MTI-nek elmondta, hogy a tárlat bevezető terme azokat a témákat illusztrálja, amelyek közelebb visznek Seuso és a késő császárkori római elit életének megértéséhez. Ebben a térben a közönség nyolc témán és számos pannóniai lelőhelyű luxus-, illetve használati tárgyon keresztül ismerheti meg a rómaiak ezüsttárgyakhoz fűződő viszonyát, az arisztokratikus elit önmagáról alkotott képét és kereszténnyé válását.
Mráv Zsolt arra is felhívta a figyelmet, hogy a Nemzeti Múzeum most megnyílt kiállításán először látható együtt a Seuso-kincslelet darabjaival az a korábban szintén Kőszárhegyen előkerült quadripus, amelyet a kutatók a Seuso-tárgyegyütteshez kötnek.
A tárlathoz fotókkal gazdagon díszített album is megjelent, amely részletesen megismerteti az olvasót a Seuso-kincs mindegyik darabjával, a leletegyüttes párhuzamaival, valamint a kutatás részleteivel is.
- 34936 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34938 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34938 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34939 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34941 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34941 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni