Vibe fesztivál: egy hullámhosszon a milleniumi generációval


-A A+

Szerdán startol a marosvásárhelyi Vibe fesztivál, a szervezők sajtótájékoztatón ismertették a legújabb és legfontosabb tudnivalókat.

Három szempontot tartottak szem előtt a fellépők kiválasztásakor: minden napra legyen legalább egy nemzetközi előadó, legyenek olyan magyarországi zenekarok, akik jelenleg felkapottak és minél több erdélyi előadó kapjon lehetőséget – mondta el Polacsek Péter, a Vibe kommunikációs koordinátora.Hozzátette, mivel a hip-hop újból felfutóban van, ebből a műfajból idén több az előadó. Ami az erdélyi fellépőket illeti, őket a közönség választhatta ki idén is. A DJ-k számára egy új színpadot hoztak létre, ahol csütörtöktől hétfő reggelig huszonnégyből huszonnégy órán keresztül megy majd a zene erdélyi városok underground lemezlovasainak jóvoltából.

A jegyeladás tekintetében bizakodók a szervezők, mint mondták, remélik, hogy akár az ötvenezer látogatót is elérik idén. Erre enged következtetni, hogy jelenleg kétszeres az érdeklődés a tavalyihoz képest.

Az ország legnagyobb magyar nyelvű tudásfórumát ígérik

Az elmúlt évekhez hasonlóan idén sem csak a bulin lesz a hangsúly. A szervezők az ország legnagyobb magyar nyelvű nyári tudásfórumát ígérik. Izgalmas témákkal készülnek, amelyek a milleniumi generációt érdeklik – mondta Tankó Helén, a Vibe Koli koordinátora. Elmondása szerint „a művészetek egyre inkább meghatározzák az életüket, ugyanis az figyelhető meg, hogy ez a nemzedék sokkal érzékenyebb a művészeti foglalkozásokra és jobban érdeklik őket a kulturális programok”.

A művészet, technológia témái mellett a Vibe Kolin szó lesz még társadalmi kérdésekről, közösségformálásról, oktatásról. Utóbbi kapcsán arról, „hogy ennek a nemzedéknek milyen viszonya van az oktatással, illetve hogyan lehet azt népszerűsíteni a köreikben”.

Nagy hangsúlyt kap a millenniumi nemzedéket foglalkoztató lifestyle témaköre is. „Ide tartoznak a trendek, menő dolgok, mint például a vlogger- vagy bloggerkedés. A mémoldalak, vagy például a low budget utazás, hogy hogyan lehet megoldani nagyon kevés pénzből azt, hogy körbejárd a világot” – sorolta az idei Vibe Koli témáit a koordinátor. Aki szerint az elmúlt évek tapasztalata alapján kijelenthető, hogy bár a fiatalok nem az előadások miatt járnak fesztiválozni, mindig akad olyan téma, amire szívesen beülnek, emiatt pedig a Koli a Vibe fesztvál egyik legfontosabb láncszeme.

A technológia nem csak az előadásokon kap jelenetős figyelmet. Idén a szervezők két technikai jellegű újítással is előrukkolnak: elindítottak egy mobiltelefonos applikációt, amelyen könnyen elérhető a fesztivál programja. Emellett az Artivive applikáció használatával a kiterjesztett valóságot is kipróbálhatják az öt nap alatt a fesztiválozók: a Vibe médiacsapata ugyanis rövid videókat fog készíteni a koncertekről, melyeket a Vibe logó beszkennelése után fog lejátszani a készülék.

A július 3-7. között megszervezett fesztiválon 6 színpadon több mint 100 zenei produkciót láthatnak a fiatalok, a teljes program már elérhető a rendezvény honlapján.








EZT OLVASTA MÁR?

X