Saul gyermekei: a holokauszt több ezer magyar gyermekáldozatáról találtak adatokat
A holokauszt több mint tízezer magyar állampolgárságú gyermekáldozatáról találtak adatokat az elmúlt évben a Saul Gyermekei Emlékprogram keretében, amelyet az Oscar-, Golden Globe-díjas, és cannes-i nagydíjas magyar film, a Saul fia alkotói, illetve a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár kezdeményezett.
A Saul Gyermekei Emlékprogram célja, hogy összegyűjtse a holokauszt több mint 100 ezer magyar állampolgárságú gyermekáldozatának nevét, felkutassa történetüket és tisztázza sorsukat.„Sokan kérdezték már, hogy miért egy fiktív szereplőről írtam forgatókönyvet és készítettem filmet. Az igazi történetek viszont csak akkor maradnak fent, ha van valaki, ha van egy túlélő, aki elmondja őket. A legtöbb megölt gyermek után azonban nem maradt senki, hogy beszéljen. Helyettük kell elmondani a gyerekek el nem mondott történeteit” – idézi az emlékprogram munkatársainak közleménye a fővédnököt, a Saul fia című film rendezőjét, Nemes Jeles Lászlót.
A kutatás eddigi eredményei a Magyar Zsidó Múzeum 100 000 – gyermeksorsok című időszaki kiállításán, illetve az áldozati profilokat, kisfilmeket, tematikus anyagokat közlő saulgyermekei.hu kétnyelvű honlapon ismerhetőek meg. A Magyar Zsidó Múzeum egyébként már a holokauszt alatt, 1942-ben megkezdte az áldozatok nevének összegyűjtését, a felhívásra pedig az utóbbi egy év alatt közel ezer gyermekáldozattal kapcsolatban jelentkeztek egykori szemtanúk és barátok, túlélők és családtagok, mondta el Toronyi Zsuzsanna, az intézmény főigazgatója. Emellett hazai és külföldi gyűjteményekben, levéltárakban, emlékhelyeken is számos adat előkerült, mutatott rá Vági Zoltán, a Saul fia és az emlékprogram történész szakértője.
A Saul Gyermekei Emlékprogram munkáját számos külföldi (holland, brit, amerikai, német, szlovák, lengyel stb) partnerintézmény segítette közreműködésével. A kutatást többek között az Európai Unió és Németország Külügyminisztériuma támogatta. Az Emlékprogram továbbra is várja a magyar gyermekáldozatokkal kapcsolatos információkat, dokumentumokat, fotókat a saulgyermekei.hu és a milev.hu honlapokra.
- 33240 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33242 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33242 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33244 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33245 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33245 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni