Tömény két órát élt át a kolozsvári Bulgakov szerda esti közönsége: a Budapestről érkezett Kubiszyn Viktortól „első kézből” kapott kimerítő képet drogfüggőségről, terápiáról, földi pokolról és megváltásról. A Drognapló szerzőjét Selyem Zsuzsa, Kiss Ernő Csongor és a közönség faggatta – ő pedig zavarba ejtő őszinteséggel válaszolt mindenre.

A 33 éves Kubiszyn Viktor 16 éven át volt aktív drogos, ebből két és fél évet a szerfüggőséget a munkamánia (workaholic) helyettesítette. Apja családját Auschwitzban elgázosították, ettől a férfi deviáns lett, ivott, nem tudott beilleszkedni sehova, családját elhagyta, amikor Viktor 6 éves volt. Mindettől nem vezet szükségszerű és végzetes út a szerfüggőségig, de kétségtelen, hogy döntő tényező lehet egy olyan szorongó, gátlásos kamasz személyiségének alakulásában, amilyen Viktor volt. „Jól akartam érezni magam. Meg akartam világosodni, ki akartam teljesedni. Önmegváltási kísérlet volt” – így emlékszik a Drognapló szerzője a kezdetekre.

Alkohollal, füves cigivel, nyugtatókkal kezdte, de talán nincs olyan drog, amit ki ne próbált volna, és meglehetősen rövid idő alatt eljutott a heroinig. Amit ő „barnának” nevez. (A könyv egyébként drogos szlengszótárat is tartalmaz.) „18 évesen már heroinfüggő voltam, de még képes voltam leérettségizni és felvettek az egyetemre. Az iskolában tartottak prevenciós előadásokat, mi néhány társammal akkor már függők voltunk. Az elrettentő szövegeken, azon, hogy ebbe tönkre lehet menni, bele lehet halni, csak röhögtünk. Bíztunk a dílerünkben és magunkban, és úgy gondoltuk, ez velünk soha nem történhet meg” – mesélte.

De megtörtént, és erről az a szívbemarkoló, nyers siratóvers tanúskodik, amelyet a szerencsés túlélő Kubiszyn elhunyt szerfüggő társaihoz írt. A vers tanúsága szerint sokan vannak, és nem lehet könnyű szabadulni az emléküktől. Kubiszyn bevallja: amikor először olvasta fel hangosan ezt a zokogáshoz fogható felsorolást, nem bírta tartani magát érzelmileg, valósággal szétesett.  Mindez az Tilos Rádió stúdiójában történt, ahol egyébként az egész könyvet felolvasta, és hangoskönyv formájában is terjeszti.

„Az első figyelmezető jel az volt, amikor az egyik társam, akit a világ legszelídebb emberének ismertem, leszúrt egy taxisofőrt. A drogok hatására az ember beszűkül érzelmileg, agyilag, csak azzal foglalkozik, hogy szerhez jusson, és ha be van lőve, azzal se törődik, ha valaki mellette hal meg – mondta Kubiszyn Viktor. – Egyébként ha találkozunk régi anyagosokkal, az a téma, hogy kinek melyik szerve állt le, ki halt meg.”

A taxisofőrt leszúró haver esete után kért és kapott először segítséget. Két és fél évig nem használt kábítószert, de úgy viselkedett, mint egy drogos: munkamániás, workaholic volt. A workaholic semmivel sem „tisztább”, mint a drogos: személyisége drogos személyiség, állítja Viktor, mert ugyanazokat a játszmákat játssza, ugyanúgy hazudik, ugyanúgy nincsenek társas kapcsolatai, párkapcsolata, hiányzik belőle az empátia. Csak azért nem foglalkoznak vele komolyan, mert a workaholic hasznos a társadalomnak, hiszen termel. De a személyiségromboló hatása ugyanaz, mint a szerfüggőségnek.

Így aztán könnyen visszaesett, hisz a személyisége ugyanaz volt: a boldogságot kívülről akarta megkapni, de közben a világot egy értéktelen trágyadombnak látta, ahol a hippi- és punkkultúrával és az anarchista politikai látásmóddal együtt a drogozást is szükségszerű velejárónak tekintette.  „Most is anarchista vagyok, de már nem gondolom azt, hogy a világ egy értéktelen szar, hiszen tele van értékes emberekkel” – tette hozzá Kubiszyn, aki a terápián elsajátított világszemléleti módot így foglalta össze: nem a külső világgal kell törődnöm, hanem önmagammal. A saját perspektívámmal, ahogy ehhez a világhoz viszonyulok.

Ez a perspektíva: a szeretet. A rehabilitációs központban, ahova végül bekerült, szeretet alapú csoportterápiával dolgoznak, tiszteletben tartva az egyén szabadságát (bármikor el lehet menni, csak ha valaki engedély nélkül ment ki, többé nem fogadják vissza), a közösség megtartó erejét hívva segítségül.

Nyolc hónapot töltött a központban, ahol a következő módon zajlik a terápia: a mintegy harminc fős csoport önszerveződően és önfenntartón működik, tehát a kezelteknek kell megszervezniük és lebonyolítaniuk a mindennapi élethez szükséges összes tevékenységet: főznek, mosnak, takarítanak, gazdálkodnak. Az első három hónap a beilleszkedésé, ilyenkor a kezeltek még nem hagyhatják el a központot, és a csoport hierarchiájának alsó fokán állnak.

A mindennapos csoportos beszélgetések rövid időn belül nagyon erős közösséggé forrasztják össze a sorstársakat, akik felelősséget kezdenek érezni egymásért, és egy idő után saját magukért is. A második fázisban a kezelt a hierarchia magasabb fokára kerül, csoportszervezői feladatokat lát el, és kísérővel már egynapos látogatásokat tehet a külvilágba. A harmadik szakaszban egyre nagyobb felelősséget ruház rá a közösség, míg egyszer csak ő lesz „élet és halál ura”, azt is eldöntheti, hogy valakit elküld-e a csoportból (aki talán még aznap belövi magát és meghal, tehát a felelősség óriási). Ha ezt a feladatát gond nélkül ellátta, visszamehet a „civil” világba – de csak akkor, amikor ő maga is akarja.

Kubiszyn Viktor ezen a terápián kapta vissza azt a szabadságot, amit a függők csoportjai szerte a világon „7 másodpercként” emlegetnek. A 7 másodperc az az idő, mialatt az ember eldönti, hogy belövi-e magát, megissza-e az első korty alkoholt stb.

Mást is kapott: hitet. Azelőtt – mesélte – a templomokat, az egyházat, a papokat azonosította a hittel, és elutasította mindenestől. Habár: „A drogozással az ember az Édenkertbe akar visszamenni. A világ el van kúrva, mióta az ember elszakadt az Úristentől, és ezt az ember érzi. De az Istennel való együttlétet nem lehet már elérni, se drogozással, se másként.” Mégis elérte a megváltás, mint mondja: az evangélium által. „Megtanultam, hogy a Tízparancsolatból kettőt muszáj betartanom: hogy szeresd Istent, és hogy szeresd a másik embert. Ebben igazából benne van mind a tíz.”

A közönség szemmel láthatólag alig várta, hogy kérdésekkel bombázza a nem mindennapi meghívottat. Egyetlen sört sem ihat meg? Nem, és ez az én 7 másodpercem, mondta Viktor. Igaz, hogy LSD használóknak még évekkel a leszokás után is lehetnek flash-jeik? Igen, ezért nem lehetnek például pilóták a leszokott LSD-függők. Tudja kárpótolni a hit azt az erős eufórikus érzést, amit a drogok hatására érzett? „Hát, olyan flash-t istentiszteleten soha nem éreztem, mint a barnától, de a hit sokkal értékesebb számomra, sokkal állandóbb” – jött a válasz.

Mi a különbség az alkoholfüggők és a szerfüggők között? Az alkoholizmus nagyon hasonlít a drogfüggőséhgez, csak lassabban teszi tönkre az embert. Mi a véleménye a herbálfüvekről? A marihuánához hasonlóan, gyakori szedésük a személyiség sötét oldalát hozza elő, paranoid vagy tudathasadásos szindrómákat, mániákus depressziót. Örökre drogosnak számít vagy egyszercsak elmondhatja magáról, hogy teljesen meggyógyult? Nem felejthetem el soha, hogy függő voltam – mondja Kubiszn Viktor. Most a második könyvét írja, és az is a gyógyulás része. A terápia sosem ér véget.