Idén is keresik a legszínesebb magyar szót


-A A+

Idén is meghirdeti a színes szavak versenyét a Fővárosi Beszédjavító Intézet és a Színes Város Csoport: a budapesti Erzsébet téren található interaktív tábla kockáiból rakhatják ki a verseny résztvevői az általuk legszínesebbnek vélt magyar szót.

A nevezőt és az általa kirakott szót ábrázoló fotókat május 9-éig lehet beküldeni a Színes Város Csoporthoz, a szavazók pedig május 16-áig voksolhatnak az interneten az általuk legszínesebbnek tartott szóra - tájékoztatta az MTI-t Flór Péter, a csoport főtitkára.

Tavaly a szavazók a szabadságot értékelték a legszínesebbnek, ezt a buborék és a gyöngy szavak követték.

„A szavak jelentésének színessége, hangzása vagy éppen beszédtechnikai sajátossága alapján kívánunk egyfajta szubjektív sorrendet megállapítani, és nem a legszebb szót keressük. A tavalyi eredményekből egyértelműen láttuk, hogy a nevezők megértették ezt az üzenetet” – magyarázta Mosányi Emőke, a Fővárosi Beszédjavító Intézet igazgatója.

A verseny nyertese - vagy párok esetében nyertesei - hetijegyet nyerhetnek az idei Sziget Fesztiválra.

Csütörtökön a helyszínen a Fővárosi Beszédjavító Intézet munkatársai óvodás gyermekekkel közreműködésével indították el a versenyt. Mostantól három héten át csütörtökönként 16 órától a beszédtechnika alapjait felvillantó utcai nyitott órákat tartanak az intézet munkatársainak vezetésével a budapesti Erzsébet téren.

A QB Projekt köztéri üzenőfalát Varga Szilvia Marcella és Varga Dávid építész saját ötlet alapján készítette el. Az interaktív tábla 2010 óta látható az Erzsébet téren, az Akvárium tetején.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X