Hatodik TESZT a Csiky Gergely társulat hatvanadik évfordulóján


-A A+

A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház 2013-ban is megszervezi a már hagyományossá vált fesztiválját, a Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozót, melyen ezúttal is jelen lesznek a régió színházai egy-egy kiemelkedő előadással – tájékoztattak csütörtökön a szervezők.

Az idei TESZT május 24-31. között zajlik, és azért lesz más az előző évekhez képest, mert a színház ebben az évben ünnepli alapításának 60. Évfordulóját. Ezt a társulat szeretne méltóképpen megünnepelni. Ennek jegyében a fő programhoz kapcsolódóan számos évfordulós esemény is lesz, köztük egy ünnepélyes gála, amelyet a volt és jelenlegi kollégák részvételével szervez meg a színház, de tervben van egy kiállításmegnyitó, és egy könyvet is kiad az intézmény az esemény alkalmából.

A színvonalas előadások, jubileumi rendezvények mellett az idei találkozó is bővelkedni fog off-programokban, így az érdeklődők már a nyitó napon részt vehetnek azon a koncerten, amelyen Lajkó Félix és zenekara játszik, de a fesztiválon mások is zenélni fognak, többek között a Boris Kovač és a La Campanella formáció is fellép, illetve Harry Tavitian és Cserey Csaba is koncertezik.

Évről évre a TESZT egyfajta szemléje lett a temesvári magyar színház aktuálisan futó produkcióinak, így az idei évad három előadása is helyet kapott a programban (Hajdu Szabolcs: Békeidő, Elżbieta Chowaniec: Gardénia, Pintér Béla–Darvas Benedek: Parasztopera) ugyanakkor a találkozó szemléje lett a szűkebb értelemben vett régió színházi előadásainak is, így az idei évben is látható a temesvári német és román nyelvű színházak egy-egy előadása, illetve a korábbi gyakorlathoz híven a szervezők meghívták az újvidéki, szabadkai, aradi magyar színházakat.

Újdonságnak számít viszont, hogy az idei évben a Szegedi Nemzeti Színház és a Zentai Magyar Kamaraszínház is jelen lesz a találkozón egy-egy kisebb produkcióval. A szervezők azt szeretnénk, ha a korábbi évek hagyományát folytathatnák, ugyanakkor szeretnénk az eseményt mégjobban kiszélesíteni, így az idei évben a már említett újdonságok mellett két szerb nyelvű előadás is lesz, mindkettő a régió kiemelkedő előadásai között van számon tartva, ugyanakkor budapesti partnerszínházak előadásai is jelen lesznek, így a gazdag programban olyan alkotók nevei bukkannak fel mint Pintér Béla, Hajdu Szabolcs, Horváth Csaba, Mihai Măniuțiu, Tomi Janežič, Boris Liješević, hogy csak néhányat említsünk a kiemelkedő rendezők sorából, kiknek előadásai minden bizonnyal gazdaggá és színvonalassá teszik a programot.

Bár a TESZT egy regionális fesztivál, s ez a tény behatárolja a válogatás lehetőségét, a temesvári színház igyekszik minden évben úgy összeállítani a programot, hogy legyen egy erőteljes profilja, így volt amikor a mozgásszínház dominált, máskor pedig a klasszikus művek lettek újra értelmezve. Az idei TESZT programjában többnyire olyan előadások vannak, amelyek érzékenyen reagálnak egy-egy aktuális társadalmi helyzetre, vagy a színház szerepére kérdeznek rá és sok az olyan előadás, amelynek rendezője szerzője is egyszemélyben az előadásnak, sőt, az is előfordul több esetben, hogy a rendező is játszik a produkcióban.

A fesztiválos hangulat, a családias légkör és az évforduló ünnepélyessége kitűnő alkalom lesz arra, hogy a régi tagok, kollégák, barátok, partnerek meg tudjuk osztani a múltban elért sikereiket, eredményeiket, kudarcaikat és megvalósulatlan álmaikat, ugyanakkor beszéljenek a jövőről is, amelynek alakulásában mindenkinek felelősséget kell vállalnia. Ezt a célt szolgálja a fesztivál záró napján tartandó konferencia, amelyre a régió színházainak képviselőit várják a szervezők, illetve egy gála műsor is lesz, amelyen a régi tagok közül is fellépnek néhányan. Reméljük, hogy az idei TESZT is egy élményekben gazdag találkozó lesz.

A fesztivál teljes programja elérhető lesz a színház weboldalán (www.tm-t.ro), a jegyek árusítása április végén kezdődik, amikor az off-programok listája is véglegesül.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X