„A fa végül mindig legyőzi az egómat”


-A A+

Csomortáni Gál László képzőművész, az Magyar Művészeti Akadémia művészeti ösztöndíjasának kiállítása nyílt meg pénteken Csíkszeredában.

Megyeháza Galériában kiállított képeken ősi rítusok, balladák és a búza, mint az élet alapja jelennek meg a művész egyedi ábrázolásában.

A fa mint meghatározó anyag

A búza meséje címet kapó kiállítás megnyitója előtt beszélgetve Csomortáni Gál László elárulta, a közelmúltban alkalma volt több Észak-Európai országban kiállítani műveit, ahol nagy sikere volt a javarészt fa alapra festett, égetett képeknek. „A fa, mint anyag ott is meghatározója az életnek, fontos építkezési alapanyag, még talán fontosabb, mint amennyire Székelyföldön megmaradt. Sok helyen megdöbbentek, hogy számukra is milyen közeli anyag és képzőművészetükben, képi világukban alig jelenik meg” – fogalmazta a csíkcsomortáni születésű képzőművész. A Csíkszeredában nyolc év után először kiállító Csomortáni Gál László elárulta: meglepődött a felkérésen, de örömmel hozta munkáit újra hazai közönség elé. „A búzát a régi magyarok életnek nevezték. Nemrég tanulmányoztam a gyimesi harsogtatás rítusát és olvastam a búza meséje című történetet, ez adta az ötletet, hogy legyen ez a témája a mostani kiállításnak. A meglévő képek mellé elkészítettem egy sorozatot, így alakult ki az itt látható anyag” – árulta el Csomortáni.

Az alkotás folyamatáról az eredetileg szobrász végzettségű alkotó elárulta: mindig van egy elképzelése, amikor kezébe vesz egy falapot, deszkát, régi tárgyat, de általában a fa mintázata, erezete vezeti a kezeit. „A fa végül mindig legyőzi az egómat” – fogalmazott Csomortáni Gál László.

A kiállítás-megnyitón Szatmári László méltatta Csomortáni Gál László önfenntartásra törekvő életmódjával egybecsengő művészetét, amely során a fa görcseit, erezetét, mintázatát, színeit használva jelenít meg ősi, de a mai napig eleven dolgokat. A megnyitó utolsó momentumaként a művész mezítlábas performansz során búzaszemekkel rajzolt a terem egy sarkába hordott termőföldre. A megnyitón közreműködött Ségercz Ferenc, népzenész, aki gyimesi dallamokkal színesítette az estét.

A búza meséje című kiállítás július 25-ig éjjel – nappal megtekinthető a Megyeháza Galériában.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X