Román-szerb koprodukciót és magyar dokumentumfilmet is bemutatnak Locarnóban


-A A+

Ivana Mladenović a Ferentari negyedi történet után saját idegösszeomlásából írt játékfilmet, Szabó Réka pedig holokauszttúlélővel hozott létre táncelőadást majd a próbafolyamatról dokumentumfilmet. Mindkét alkotás az augusztus 7-17. között zajló 72. Locarnói Nemzetközi Filmfesztiválon debütál.

A Romániában élő Ivana Mladenović szerb rendező második nagyjátékfilmje, az Ivana cea Groaznică a 35 ezer svájci frankkal járó Arany Leopárdra esélyes, ugyanis a pályakezdő rendezőknek szóló szekcióban mutatják be, közölte a film kommunikációs felelőse. A filmben a rendező családtagjai és barátai önmagukat alakítják, a történet viszont fikció: a Romániában élő szerb színésznő, Ivana egészségügyi problémák miatt úgy dönt, hogy a nyarat szülővárosában, Kladovóban, családi körben tölti. A polgármester meggyőzi, hogy legyen a legfontosabb helyi kulturális esemény arca. A színésznő excentrikus bukaresti barátaival kelt feltűnést a kisvárosban, ráadásul szerelmi pletykákat terjesztenek róla, így kis híján idegösszeomlást kap.A terápiaként indult, majd vígjátékká fejlődött filmben a címszerepet Ivana Mladenović alakítja, valamint Luka Gramić, Ivana szülei, Gordana Mladenović és Miodrag Mladenović, a testvére, Kosta Mladenović,  a nagymamája, Zivka Sorejević, Andrei Dinescu és az azóta elhunyt Anca Pop is játszik a filmben.

A filmet Ivana Mladenović írta és rendezte is, a társ-forgatókönyvíró Adrian Schiop, a művészeti vezető Ana Szél és Andrei Rus, az operatőr Carmen Tofeni, a vágó Patricia Chelaru és Cătălin Cristuțiu, a jelmeztervező Iulia Popescu, a díszlettervező Radmila Simić, Rada Dronjak és Gordana Mladenović, a sminkes Iulia Popescu és Dejana Petrucić. A film a román microFILM és a szerb Dunav 84 gyártásában készült, producerei Ada Solomon és Ivana Mladenović, partnerei a Román Közszolgálati Televízió, a nomada.solo és a Verde Stop Arena, támogatói a Román- és a Szerb Filmközpont, valamint a Hollywood Multiplex és a United Romanian Breweries Bereprod.

Ivana Mladenović Szarajevó Szíve díjat nyert 2012-es Turn Off The Lights című egészestés dokumentumfilmjével, A ferentari negyedi katonák (Soldații. Poveste din Ferentari) című első játékfilmje pedig különdíjat nyert San Sebastianban, és Namurben, Triesztben, Kolozsváron is díjazták. A rendező többször elnyerte a román filmes szakma legfontosabb elismerését, a Gopo-díjat.

Szabó Réka dokumentumfilmjét is meghívták a Locarnói Filmfesztiválra

A létezés eufóriája a mustra Kritikusok Hete programjában lesz először látható, írja a Magyar Nemzeti Filmalap közleménye alapján az MTI.

A Tünet Együttes Szabó Réka rendezésében 2015-ben mutatta be a Sóvirág című előadást a Vígszínház Házi Színpadán, Cuhorka Emesével és a 90 éves Fahidi Évával a főszerepben. Az előadás azóta is repertoáron van, sőt Bécsben, Szabadkán és Berlinben is játszották. Szabó Réka A létezés eufóriája című egészestés dokumentumfilmje az előadás próbafolyamatát követi végig.

A svájci filmkritikus szövetség által szervezett Kritikusok Hete, melyet az A-kategóriás locarnói nemzetközi filmfesztivál keretében tartanak, idén augusztusban immár 30. alkalommal, mindössze hét innovatív dokumentumfilmet hív meg évente rangos válogatásába. Tavaly Zurbó Dorottya Könnyű leckék című, a Filmalap Inkubátor Programban készült alkotása a locarnói Kritikusok Hete programjából indult sikeres fesztiválkörútjára - emlékeztet a közlemény.

„Bár ellentmondott a józan észnek, felkértem a 90 éves, holokauszt-túlélő Fahidi Évát, hogy szeretnék vele egy táncszínházi előadást csinálni. Azt akartam, hogy mindenki lássa őt. Egy duettet képzeltem Emesével, a nála közel 60 évvel fiatalabb táncosnővel. Életem legmeghatározóbb próbafolyamata volt - ezen keresztül szól ez a film a 20. századi történelemről, veszteségekről, a tánc erejéről, az öregedő testről, a szerelemről, egy 60 éven átívelő különleges kapcsolatról és az élet elfelejtett értékéről” - idézi a közlemény Szabó Rékát.Szabó Réka az ELTE matematika és informatika szakán diplomázott, közben azonban a kortárs tánc határozta meg az életét. Az egyetem elvégzése után táncosként több magyar és külföldi koreográfussal dolgozott együtt, miközben a Műszaki Egyetemen tanított. 2002-ben alapította saját társulatát, a Tünet Együttest, amely azóta meghatározó szereplője a hazai kortárs, független tánc- és színházi életnek.

A létezés eufóriája Szabó Réka első egészestés filmje, amely az Árnyékfilm (2010) és a Gyászfilm (2014) című rövidfilm-rendezéseit követi.

A Médiatanács Mecenatúra Program, Az Élet Menete Alapítvány és a National Fund of the Republic of Austria for Victims of National Socialism és rengeteg magánszemély támogatásával készült film operatőre Kovács Claudia és Lovasi Zoltán, zeneszerzője Barna Balázs, vágója Sylvie Gadmer és Sass Péter volt. A létezés eufóriája a Tünet Együttes és a László Sára és Gerő Marcell vezette Campfilm koprodukciójában készült.








EZT OLVASTA MÁR?

X