Elhunyt Fátyol Rudolf szatmárnémeti hegedűművész


-A A+

Hétfő reggel, 62 éves korában elhunyt a Dinu Lipatti Állami Filharmónia igazgatója, dr. Fátyol Rudolf hegedűművész.

„Távozásával nagy veszteség érte városunkat, hiszen a több mint 35 évnyi odaadó és következetes munkássága alatt a lehető legmagasabb szintű kitüntetéseket és díjakat tudhatta magáénak és nemcsak az országban, hanem a határokon túl is tisztelet és szeretet övezte. Köszönjük neki áldozatos munkáját a szatmári kultúráért, a Dinu Lipatti Filharmónia zenekarának örökös támogatásáért” - közölte a Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal.

Elbúcsúzott a hegedűművésztől a Szatmár Megyei Tanács is. „Egész életét a művészetnek szentelte, ezzel jelentősen hozzájárulva ahhoz, hogy Szatmár megye nevét országosan és külföldön is számos helyen ismertté tegye. Őszinte részvétünket fejezzük ki az elhunyt családja, rokonai és a mesterhez közel állók felé. Isten adjon neki csendes pihenést!” – olvasható a hegedűművész haláráról beszámoló közleményben.

 

Fátyol Rudolf híres és közismert színészdinasztiából származott, családjának anyai és apai ágán is közkedvelt művészeti ág volt a zene. Egyetemi oklevelét a Kolozsváron található Gheorghe Dima Zeneakadémián szerezte meg 1984-ben, mestere Ruha István volt. 1985-ben a szatmárnémeti székhelyű Dinu Lipatti Filharmónia szólistája lett belőle. 1990-ben az intézmény igazgatójává, valamint 2000. január 1-én főigazgatójává is megválasztották – írja róla a szatmar.ro.

Európa számos országában koncertezett, mesterkurzusokat tartott több külföldi egyetemen, a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémián és a Debreceni Egyetemen is dolgozott oktatóként. 2000-ben megkapta a Szent-Györgyi Albert-díjat. 2003-ban megszerezte a művészetek doktora címet, valamint ugyanebben az évben Szatmárnémeti díszpolgári oklevelét is átvehette. 2006-ban az „év művésze” elismeréssel jutalmazta a Romániai Zenekritikusok Szövetsége, 2007-ben kitüntették a Bartók Béla-emlékdíjjal is. Munkásságáért 2009-ben hetedikként megkapta az Identitas Alapítvány díját is.

2009-ben a Román Kulturális Intézet, valamint a Román Akadémia beválasztotta Románia 150 legismertebb személyisége közé, ezzel bekerült a Cartea elitelor címet viselő kötetbe, melyben olyan személyek találhatók, akik Európa-szerte öregbítik Románia hírnevét és pályájuk során elismerésre tettek szert. 2011-ben Nagykároly is díszpolgárává választotta a hegedűművészt.








EZT OLVASTA MÁR?

X