Reneszánsz kastélynapok Miklósváron


-A A+

A Kálnoky Alapítvány második alkalommal szervezi meg a Miklósvári Reneszánsz Kastélynapokat 2019. augusztus 2- 4. között. Az idei  kastélynapok jellegzetessége, hogy családbarát rendezvényként egyszerre mutatja meg a letűnt korok sajátosságát, illetve Erdővidék hagyományos értékeit.  A rendezvény sajátos megközelítésben járja körül ezeket a témákat.


Míg augusztus 2-án 18 órai kezdettel a Kálnoky családdal kapcsolatos dokumentumokból lesz felolvasás, addig szombaton augusztus 3-án a hangsúly a gyerek és családbarát tevékenységekre tevődik át. A nap folyamán kézművestevékenységek, kincskeresés, pónilovaglás és szekerezés valamint hagyományos miklósvári gyerekjátékok kerülnek megszervezésre. Ugyanakkor szombaton kerül sor Hová, merre ifjúság? című kerekasztal beszélgetésre, amely a fiatalok jövőképét igyekszik körbejárni.  
Vasárnap, augusztus 4-én az érdeklődők Erdővidéki Népviselet Találkozón lehetnek részesei, ahol a környék népviselete kerül bemutatásra, dokumentálásra és utána pedig közös felvonulásra.
A II. Miklósvári Reneszánsz Kastélynapok helyszíne a miklósvári Kálnoky Kastély, amely keretén belül működik az Erdélyi Élet Múzeuma.
A rendezvény részletes programja megtalálható a Kalnoky Castle- The Museum of Transylvanian Life közösségi média oldalon.








EZT OLVASTA MÁR?

X