Megkezdődött a 22. Szent György Napok


-A A+

Szakrális helyen, a hagyományos nyitókoncerttel vette kezdetét a 22. Szent György Napok. A zenei rendezvénynek otthont adó Krisztus Király Római Katolikus Templom teltházas közönsége előtt lépett fel Horgas Eszter, nemzetközi hírű fuvolaművész a sepsiszentgyörgyi Georgius Kamarazenekar és a Csíkikamara Zenekar kíséretében, a budapesti  Meskó Ilona vezényletével.

A Krisztus Király-templom plébánosa, Dávid György köszöntötte elsőként a közönséget, az igazi értékek közösségteremtő és összetartó erejéről beszélt, majd a város védőszentjének, Szent Györgynek a pártfogásába ajánlotta a rendezvénysorozatot, az ünnepet, hogy vigyázzon ránk, s hogy a rossz felett mindenkor győzedelmeskedjen a jó.

Antal Árpád polgármester emlékeztetett, hogy az idei Szent György Napok a Sepsiszentgyörgy Székelyföld Kulturális Fővárosa program része. „Márai Sándor gondolatai jutnak az eszembe, hogy a honfoglaló magyarok, amikor a Vereckei-szorosnál bejöttek a Kárpát-medencébe, egy nagy legelőt láttak, ahol biztonságban tudják lovaikat tartani. Az, hogy ebből a legelőből haza lett, az a művészeknek köszönhető. Mi is úgy gondoljuk, hogy a művészeink által tudjuk elérni azt, hogy itt, Sepsiszentgyörgyön ne pusztán lakosai legyünk ennek a városnak, hanem egy erős közösséggé váljunk” – hangsúlyozta a polgármester.   

Antal Árpád kiemelte, fontos, hogy higgyünk Istenben, hogy merjünk nagyokat álmodni, hiszen huszonegynehány évvel ezelőtt, amikor Czimbalmos Kozma Csaba, Albert Álmos és sokan mások elindították a Szent György Napokat, hittek abban, hogy ebből valami nagy dolog lehet, de azt talán ők sem gondolták, hogy a rendezvény Erdély legrangosabb városnapjává növi ki magát.

„Nekünk is van egy nagy álmunk. Az, hogy 2021-ben Székelyföld legyen Európa Kulturális Fővárosa. Sokan megmosolyogtak amikor ezt bejelentettük, vannak akik ma sem hisznek benne, de mi úgy gondoljuk, hogy itt a nyugati civilizáció, kultúra legkeletibb  régiójában megérdemeljük azt, hogy megmutassuk Európának értékeinket, kultúránkat, azt ami lehetővé tette számunkra, hogy a legsötétebb kommunista időkben is megmaradjunk magyarnak” – zárta ünnepi beszédét a polgármester.

A hangverseny során felhangzó klasszikus művek Horgas Eszter virtuóz előadásában új értelmezést nyertek,  szívet és lelket melengető, különleges zenei élményt nyújtottak. Horgas Eszter elmondta, régi álma vált valóra azzal, hogy a sepsiszentgyörgyieknek muzsikálhat, és részese lehet az ünnepnek. Gyerekkorában, diákkorában sokat járt ide,  aztán karrierje más felé vezette, de most boldog, mert úgy érzi, hogy hazajött.

A Szent György napok kulturális hetén vasárnap a Huhuu Alkotóházban családi nap zajlott főzéssel, játékokkal, olvasással. A belvárosi református templomban a Szentegyházi Gyermek filharmónia hangversenyezett, 17 és 20 órától az új stúdióban a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház és a Yorick Stúdió mutatta be a Bányavakság című előadást, 19 órakor pedig  Radu Beligan színművész a színházban mutatta be egyéni előadását. 

Az Erdély legnagyobb városünnepeként számon tartott rendezvénysorozat első részében kulturális programok zajlanak a város több művelődési intézményeiben, így színházi, zenei előadásokon, könyvbemutatókon, író-olvasó találkozókon és kiállításokon vehetnek részt az érdeklődők.

Április 25 és 28-a között csütörtöktől vasárnapig zajlik a Szent György napok szabadtéri része, amikor három színpadon zajlanak az előadások. Az idei városnapokon fellép többek között az Edda Művek, a Ladánybene 27, Péterffy Bori és a Love Band, a Voltaj, a Neoton Familia, a Kiscsillag, a Zanzibár, Smiley és a zenekara, illetve a Star Jam Session, amelynek meghívottjai Charlie, Zsédényi Adrienn, Falusi Mariann és Haddaway. A rockzene kedvelőinek pedig a finnországi Domination Black együttes, Rudán Joe, a Scorpions Tribute és a Cherry Bomb lány együttes koncertezik. 

Pakot István énekes és kilenc sepsiszentgyörgyi zenésztársa, a Small Town Big Band eleveníti fel a „Hangnak” becézett zenészóriás Frank Sinatra dalait. Az „alias Sinatra” című emlékkoncert hétfő 20.30-tól és kedden 18 órától lesz az új stúdióban. 

A Szent György napok több mint 200 programpontját tartalmazó műsorfüzet 5 lejért kapható a H-Press újságos-standoknál, a Városimázs Irodában és a Városi Kulturális Szervezőirodában, de a rendezvények helyszínén is be lehet szerezni az önkéntesektől. Idén értékes a programfüzet, hiszen a hátoldalán lévő tombola révén összesen 5000 euró értékű utazásokat lehet nyerni. A városnapok programja egyébként a www.szentgyorgynapok.ro honlapról is elérhető. 

 








EZT OLVASTA MÁR?

X