Zaklatási botránya óta először lépett fel nyilvánosan Kevin Spacey


-A A+

Kevin Spacey a "The Boxer - La nostalgia del poeta" című eseményen a Palazzo Massimo alle Terme-ben, Rómában 2019. augusztus 2-án | Fotó: Getty Images

Két év után először lépett a nyilvánosság elé Kevin Spacey: a férfiak szexuális zaklatásával vádolt színész egy kihasznált, majd cserbenhagyott bokszolóról szóló verset szavalt el egy antik görög szobor mellett a Római Nemzeti Múzeumban, írja a Variety.

A House of Cards bukott sztárja egy előre be nem jelentett performansz keretében mondta el Gabriele Tinti kortárs olasz költő költeményét pihenő ökölvívót ábrázoló görög bronzszobor mellett pénteken este. A múzeum Spacey megnevezése nélkül harangozta be a honlapján, hogy egy kétszeres Oscar-díjas személyiség olvas fel Tinti műveiből "egy ritka esti rendezvényen".

A The Daily Beast római tudósítója szerint négy újságírót hívtak meg az eseményre azzal az ígérettel, hogy interjút is készíthetnek Spaceyvel, de erre végül nem kaptak lehetőséget. Tudósítása szerint a teremben lévők szóhoz sem jutottak a döbbenettől, miután meghallgatták a színész bűnbánattól mentes szónoklatát. Mire a meghívottak előtt véget ért a performansz a kicsiny teremben, odakinn nagyobb tömeg gyűlt össze, és Spacey előttük is megismételte az előadást.

A 38 éves Gabriele Tinti múzeumok számára ír verseket, amelyek egy-egy műalkotáshoz kapcsolódnak. Mint a Daily Beastnek elmondta, a megfáradt, számkivetett ökölvívó előtt tisztelgő költeményt még jóval a hollywoodi zaklatási botrányok előtt írta, és bár egy barátján keresztül valóban elküldte Kevin Spaceynek, eszébe sem jutott, hogy a színész valaha is nyilvánosan elszavalja az erősen áthallásos verset.








EZT OLVASTA MÁR?

X