A USNK indítja a háromszéki fiatalok közéleti fesztiválját, a SIC Fesztet


-A A+

Csütörtökön rajtol az #egyéletérzés mottóval szervezett négynapos közéleti-oktató és természetesen szórakoztató jellegű SIC Feszt – Székelyföldi Szabadegyetem.

A Háromszéki Ifjúsági Tanács (HÁRIT) által fiataloknak és fiatal családoknak szervezett SIC Feszt a 6. kiadásához érkezett, és miután az elmúlt években több helyszínt is bejárt – Benedekmező, Katrosa, Csomakőrös – tavaly óta a Sepsiszentgyörgy melletti Sugásfürdőn szervezik, idézte fel a Maszolnak Kelemen Szilárd Péter.

A háromszéki ifjúsági mozgalmak ernyőszervezete, a HÁRIT elnöke szerint a szabadegyetemként indult, majd fesztivál jelleget kapott rendezvény célja, hogy a fiatalokat közelebb vigye a közéleti témákhoz és bekapcsolja őket a közösségi munkába. Egy tanulmány ugyanis arra mutatott rá, hogy az önkéntes tevékenységet vállaló, ifjúsági egyesületekben aktív fiatalok látják azt, hogy Székelyföldön is van jövőjük, miközben azok, akik nem vesznek részt közéleti/közösségi tevékenységekben, kevésbé tervezik jövőjüket itthon, mert nem tapasztalják meg, hogy szülőföldjükön is sok lehetőség van a boldogulásra.

SIC Feszt: az értékmutató fesztivál

A Háromszéki Ifjúsági Tanács elnöke elmondta, az idei rendezvényt a „Székelyföld, mint életérzés” téma köré építik, ennek mentén érdekes, trendi előadásokat kínálnak a Z generáció számára az egészséges életmód, környezetvédelem, gazdasági kérdések, időmenedzsment, közösségi média-használat témákban, de megvitatnak aktuálpolitikai kérdéseket is. Emellett idén is lesz Folkudvar és Borudvar és képzés az önkénteseknek. Az eseményre nemcsak a térségből, hanem szórvány megyékből is várják a fiatalokat. Kelemen Szilárd Péter szerint 150-200 önkéntest vontak be a SIC Feszt szervezésébe és lebonyolításába, akik számára idén egy önkéntes menedzsmentképzést is szerveznek és az a cél, hogy a rendezvényt követően őket becsatolják valamely háromszéki ifjúsági szervezetbe is.A háromszéki önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint a SIC Feszt révén is arra az üzenetre kívánnak ráerősíteni, hogy Székelyföldön ma sokkal több lehetőség van a szülőföldön való boldogulásra, mint tíz vagy húsz évvel korábban. „Ma nem kérdés, hogy aki dolgozni akar, az talál állást, de az elmúlt években nagyon sok StartUp támogatási rendszer is a vállalkozó szellemű fiatalok rendelkezésére állt. Tudjuk, hogy még sok kihívás áll úgy a fiatalok, mint a politikum előtt, de a közösen megtervezett irány jó fele vezet” – fogalmazott a tanácselnök, hozzátéve: a SIC Feszt remek lehetőség, hogy az ifjúság megfogalmazza elvárásait a politikum fele, ugyanakkor közösen vitázzanak aktuális témákról.

Családi Nap Elek apó nyomában

A sugásfürdői fesztivál egyik kiemelt pontja a szombati Családi Nap, amelynek célja a család, mint kötelék promoválása. és jelentőségének bemutatása a fiatalok körében, valamint minőségi idő eltöltése családias légkörben a szülők és gyerekek részére szánt színes, változatos, kreatív tanulással és szórakozással egybekötött programokkal, szakmai előadásokkal. Grüman Éva, a Családi Nap szervezője elmondta, idén Benedek Elek, a kiváló erdővidéki író és mesemondó, lapszerkesztő születésének 160. évfordulójára emlékeznek Háromszéken. Erre épül a szombati nap is, amelyen Benedek Elek mesevilágát szeretnék megeleveníteni, ahol számos foglalkozás keretében lehet tanulni, szórakozni, ahol kicsik és nagyok magukra, vagy szüleikkel együtt játszva ismerhetik meg Elek apó életét. A szervezésben önkéntes partner számos szakember, pedagógus és fiatal is.

Trendi zenekarok és hangszeresekkel kiegészült DJ-k szórakoztatnak

A közéleti előadások mellett koncertek is kínálnak szórakozási lehetőséget a SIC Feszt résztvevőinek. A fesztivált csütörtök este a sepsiszentgyörgyi és kolozsvári kötődésű fiatalokból álló USNK csapata - a tavalyi év X-faktor győztese - indítja, majd pénteken fellép a Margaret Island, szombaton az ugyancsak az X Faktorból ismert Tamáska Gabi áll színpadra, míg vasárnap Curtis lép fel. A késő esti órákban olyan lemezlovasok szórakoztatják a fesztiválozókat mint DJ Pici, aki hegedűs kíséretében áll színpadra, DJ Brny-t pedig fuvószenekar kíséri, de fellép még DJ Pixa, Shiver, Nick Havsen, és a japán DJ Yaksa is. A helyi zenekarok közül pedig a 4S Street, a Nihil és a Teddy Queen is koncertezik Sugásfürdőn.Kelemen Szilárd Péter szerint a SIC Feszt szervezőinek célja nem a profitszerzés, ezért igyekeztek alacsonyan tartani a belépők árát is, így a napi jegy 15 lejbe kerül, de 60 lejért sátorhelyet is biztosító bérletet lehet váltani. Jegyek kaphatóak a sepsiszentgyörgyi HÁRIT irodában, a főtéri Tour Info irodában vagy online.








EZT OLVASTA MÁR?

X