Nyolc ország, huszonegy kultúrkör mutatkozik be a 21. Szent István-napi Néptánctalálkozón
Nyolc ország 21 nemzeti és regionális kisebbséget képviselő néptáncegyüttese vesz részt az augusztus 16-25. között megszervezett 21. Szent István-napi Nemzetközi Kisebbségi Néptánctalálkozón.
Görögországból, Lengyelországból, Kárpátaljáról, Felvidékről, Magyarországról, Vajdaságból, Horvátországból, Erdélyből is érkeznek vendégek a Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány, a Szarkaláb Néptáncegyüttes és a SzINT Kulturális Egyesület rendezvényére. A néptánccsoportok Kolozs, Szilágy és Fehér megye településein, Kolozsvár mellett Désen, Magyarlónán, Zsobokon, Magyarfenesen, Válaszúton, Kalotaszentkirályon és Miriszlón vonulnak fel, táncolnak, közölték a szervezők.A rendezvény hagyományosan Kolozsvári Magyar Napokat egészíti ki, Kolozsvár főterén szombattól keddig, a Farkas utcában és a Bor-utcában szerdától vasárnapig vonul fel a színpompás társaság.
A 21. Szent István-napi Néptánctalálkozó kolozsvári Szabadtéri Nemzetközi Gálájára augusztus 20-án, kedden 19 és 23 óra között kerül sor, ezt a már hagyományos nemzetközi népviseleti felvonulás előzi meg. A menet 18.15-kor indul a Heltai Alapítvány székházától, majd a Szent György/Béke tér – Jókai utca érintésével vonul a főtéri nagyszínpadhoz. A teljes program ide kattintva olvasható.
A néptánctalálkozóval párhuzamosan zajlanak augusztus 19. és 25. között a Heltai FolkNapokat, ahol Kézműves- és Gyerektáncház, népzene-koncertek (Ritka zenekar, Bahorka társulat, kalotaszegi, szászcsávási, magyarpalatkai muzsikusok) és esti táncházak várják majd az érdeklődőket. A koncerteket Könczei Csongor Kalotaszeg, Belső-Mezőség, Maros-Küküllőmente hangszeres tánczenéjét bemutató ismeretterjesztő előadásai előzik meg.
- 33160 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33162 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33162 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33164 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33165 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33165 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni