Szóló népdaléneklési versenyt rendez a bukovinai székelyek szövetsége


-A A+

Szóló népdaléneklési versenyt rendez a Bukovinai Székelyek Országos Szövetsége Bonyhádon, a verseny célja az archaikus bukovinai népdalkincs továbbéltetése.

A Nyisztor Bertalanné népdalénekesről elnevezett, most először meghirdetett megméretéssel azt szeretnék elérni, hogy minél szélesebb körben megismerjék a bukovinai népdalkincset és legyen utánpótlása a bukovinai népdalok éneklésének - mondta Illés Tibor, a szövetség elnöke az MTI-nek. A november 16-án rendezendő versenyre október 16-ig várják az előadókat négy korcsoportban. A produkciókat mások mellett Fábián Éva, Nyitrai Marianna és Kóka Rozália értékeli. Az énekesektől három perces, a régi stílusú népdalokból is merítő, értékes, változatos összeállítást várnak, az egyéni előadók mellett duettek jelentkezését is elfogadják. A rendezők számítanak a határon túlról, a szerbiai Székelykevéről és Pancsováról érkező résztvevőkre és szívesen látják köztük a madéfalvi énekeseket is - jegyezte meg Illés Tibor.

Jakab Éva népdalénekes, az esemény egyik szervezője azt mondta: a bukovinai népdalkincs a magyar népzene jól feltárt részét képezi. A gyűjtést még 1914-ben Kodály Zoltán kezdte Bukovinában, őt Balla Péter követte 1933-ban. A székelyek Magyarországra települése után Tolna, Baranya, Zala megyében több kutató foglalkozott a bukovinai népdalokkal, Sebestyén Ádám kifejezetten az andrásfalvai népdalokat rögzítette, 1984-ben pedig az al-dunai székelyek körében gyűjtött népdalok jelentek meg nyomtatásban.

A verseny névadója szintén az Al-Duna menti Székelykevén született, 1897-ben, az áttelepítés után Bonyhád-Majoson élt és 1983-ban kapta meg a népművészet mestere címet. Legszebb dalai régi stílusú bukovinai székely keservesek voltak.








EZT OLVASTA MÁR?

X