Új jegypénztárt nyit és új mentorprogrammal készül a nagyváradi színház


-A A+

A nagyváradi Szigligeti Színház társulatai mozgalmas évadnak néznek elébe, többek között a színház színpadának felújítása is tart még. Új bemutatókra készülnek, régebbi darabokat is műsoron tartanak például bérletcserével is, és új jegypénztáruk is megnyílik szeptemberben.

„Ahol a társulat, ott a színház” – mondta Czvikker Katalin, a színház menedzserigazgatója bevezetőjében. Fejlesztik és óvják tereiket, a stúdiót mintegy 2000 négyzetméteren alakították ki, mondta a menedzserigazgató, aki később köszönetet mondott az intézményt fenntartó Bihar Megyei Tanácsnak a támogatásért, ennek köszönhetően ugyanis nem kerülnek más színházakhoz hasonlóan olyan helyzetbe, hogy le kelljen mondaniuk előadások megvalósításáról.

Kérdésünkre később azt is elárulta: a Sonnenfeld palota közelgő felújítása miatt vélhetően osztozniuk kell majd a Moszkva kávézóval tereiken, ami alapos szervezést igényel, azonban megkönnyítheti a munkát az, hogy nem idegenekkel, hanem eddigi partnereikkel kell együttműködniük. A Bémer (ma Ferdinand) téri felújítások miatt új jegypénztáruk nyílik, egy évre kibéreltek egy helyiséget a stúdióval szemben, hogy a nézőknek ne az építőtelepen át kelljen eljutniuk a pénztárhoz, hangzott el.A menedzserigazgató azt is elmondta, hogy hamarosan meghirdetik a jelentkezést a Szigligeti Tanoda következő két évére, illetve új mentorprogramot indítanak. A Reflektor Mentorprogram keretében az iskolai diákszínjátszók vezetőinek nyújtanak elméleti és gyakorlati képzést, a program koordinátora Tasnádi-Sáhy Péter rendező, dramaturg lesz.

Czvikker Katalin azt is elmondta: a Bihar Megyei Tanács által elnyert, 7,4 millió euró összértékű, Romanian-Hungarian Cross-Border Incubator for Performing Arts (kb. román-magyar határon átívelő előadóművészeti inkubátor) elnevezésű projekt keretben megújítják a színpadot. A Szigligeti Színház része több mint egymillió euró, ebből 824 ezer euró a vissza nem térítendő, 126 ezer euró a román állami támogatás, 79,4 ezer euró pedig a színház önrésze.

Néptánc és kortárs tánc a Nagyvárad Táncegyüttessel

A táncegyüttes munkáját kissé megnehezíti, hogy nyolc táncosuk a Magyar Táncművészeti Egyetem Alapképzését, egyikük pedig mesterképzését végzi, ennek ellenére mind kortárs, mind néptánc-előadásokkal készülnek, s folytatják mentorprogramjukat is a Bihar megyében működő amatőr néptánccsoportokkal, mondta Szabó Enikő Ágnes, a Nagyvárad Táncegyüttes tánckarvezetője. Tavalyi, Holnaposok című programjukban 18 megyei táncegyüttes és 25 nagyszalontai és margittai diákszínjátszó vett részt, idei programjukat Hazatérés néven indítják el. Ennek keretében a sárréti táncokat tanulják majd a fiatalok, a program koordinátora Forgács Zsombor.

Két néptáncbemutatóval készülnek az évadban, az Amikor a pásztor... című rendező-koreográfusa Könczei Árpád, ebben Kalotaszeg, Szilágyság, Mezőség pakulár nótáit, a juhait elvesztő, kereső pásztor archetipikus motívumát láthatják  a nézők. A Katonaének Mihályi Gábor rendezésében egy száz éves szálat vesz föl, ugyanis a monarchia nagy háborújának harmadik évében Bécsben egy olyan koncertet szerveztek, melyben a monarchia népeinek katonadalait – gyűjtésükben Kodály Zoltán és Bartók Béla is részt vett, utóbbi fel is lépett a koncerten – mutatták be. Bár terveztek budapesti koncertet is, az már nem valósult meg, így egyfajta kései folytatás az előadásban, melynek táncanyagát a Gyimesektől Biharig táncolt magyar és román táncaiból áll össze.

Folytatják a Ki vagy te táncszínház? elnevezésű interaktív előadásaikat is, mondta Györfi Csaba koreográfus, aki elmondta: jövő márciusra Fekete István Vuk című regényéből terveznek „családi táncelőadást”, melynek ő a rendező-koreográfusa. Rendhagyó projekttel is készülnek: az együttes tagjai egymással, egymásnak dolgoznak ki táncszókat, négy, körülbelül 20 perccel részletből áll majd össze. Az előadást jövő májusban, a Budapesti Monotánc fesztiválon mutatják be, a váradi nézők az évad végén még láthatják. Nagyszínpadi előadásra készülnek a GG Tánc Egerrel közösen, Topolánszky Tamás rendezésében, hangzott el.

Fux Fesztet szervez és 70. évadát kezdi a bábszínház

Jövő februárban lesz 70 éve annak, hogy Váradon bábszínházi előadást tartottak, a hetvenedik évadot kezdik el, mondta Botházy-Daróczi Réka, a Lilliput Társulat művészeti vezetője. Idén ismét lesz Fux Feszt, ezt szeptember 30-án a népmese napjának megünneplésével kezdik. Az október 5-éig tartó fesztiválon az erdélyi magyar hivatásos bábtársulatok mellett jelen lesznek Magyarország elismert társulatai, bábszínházi alkotói is, köztük a zalaegerszegi Griff Bábszínház, a Fabók Mancsi Bábszínháza, a MárkusZínház, Pályi János, Markó-Valentyik Anna, a Vojtina Bábszínház, illetve a Bozsik Yvette társulat. A Fux Feszt előadásairól részletesebben itt http://fuxfeszt.szigligeti.ro/eloadasok olvashatnak.

Ami a 70. évfordulót illeti, terveik szerint például a váradi román Arcadia Bábtársulattal közösen hoznak létre egy nonverbális előadást. Négy új bemutatóval készülnek, A boldogság madara rendezője Szabó Attila, a János Vitézé Urbán Gyula, a Csillagszív rendezője a társulat tagja, Szabó J. Viktor lesz, A csodálatos kalucsni című előadást pedig Seres Lajos állítja színpadra.

Újdonságnak számít, hogy az Óz, a nagy varázsló című előadásukat hétvégenként, családi programként ajánlják, ez az előadás egyelőre nem kerül a bérletkínálatba, hangzott el.

Hat bemutatóval készül a Szigligeti Társulat

A körülmények miatt ebben az évadban három nagyszínpadi bemutató lesz és három új stúdió előadás, az idei bérletekben pedig négy stúdió előadás (Mrozek: Tangó, Csehov: Apátlanul, Füst Milán: Catullus és Marie Jones: Kövek a zsebben) közül egyet választhatnak a nézők, mondta Novák Eszter, a Szigligeti Társulat vezetője, aki hozzátette: reméli, hogy azok a nézők is szép számban eljönnek ezekre, akik inkább a kőszínházat tartják „színháznak”.

A nagyszínpadi előadások sorát szilveszterkor Jacobi Viktor Sybill című nagyoperettje nyitja, Tárnoki Márk rendezésében. Heinrich von Kleist A bosszú (A Schroffenstein család) című darabját a Junior Prima-díjas Kovács D. Dániel rendezi, az évad végén pedig Balogh Attila viszi színre az Y című új magyar musicalt, amelynek középpontjában az Y generáció, jellegzetes élethelyzetei állnak.

Az idei évadra a bérletek árusítását szeptember 17-én kezdik el az új, Moscovei utca 7. szám alatti jegypénztárban, mely kedden és csütörtökökön 10 és 19, szerdán és pénteken 13 és 19, valamint egy órával az előadások előtt kezdete előtt tart nyitva. A bérletekről részletesebben itt tájékozódhatnak.

Már elkezdődtek Szép Ernő Lila ákác című darabjának próbái, ezt Botos Bálint rendezi, Tóth Tünde színművész pedig Szabó Magda kedves meseregényét, a Tündér Lalát állítja színpadra. Szintén ebben az évadban láthatják Horváth O Sári Gyerekjáték című, a nagyváradi és székelyudvarhelyi színházak közös drámapályázatának Debüt-díjas darabját Szilágyi Bálint rendezésében.

A vendégjátékok között szerepel Székely Csaba Semmit se bánok és Federico García Lorca Bernarda Alba háza című darabja, ezeket a szatmárnémeti Harag György Társulat adja elő (Bernarda szerepét a nagyváradi Tóth Tünde játssza), Örkény István Macskajáték című darabját pedig a debreceni Csokonai Színház játssza, ennek rendezője a társulat volt művészeti vezetője, Szabó K. István.








EZT OLVASTA MÁR?

X