Országos premier is lesz a 3. Filmszeredán


-A A+

Friss magyar és román alkotásokkal, romániai ősbemutatóval és színes kísérőprogramokkal várja az érdeklődőket Csíkszereda harmadik alkalommal megrendezett filmes eseménye, a Filmszereda. A szervezők a tömörebb kínálattal és a megváltozott időbeosztással igyekeznek kiszolgálni a csíkszeredai filmrajongókat.

Harmadik kiadásához érkezett a Filmszereda – Székelyföldi Mozgókép Fesztivál, amely az előző évekhez képest kevesebb filmet vonultat fel, ám kitűnő alkotásokban így sem lesz majd hiány a szeptember 23-án kezdődő eseményen – tájékoztatott Ráduly Róbert Kálmán, az esemény megálmodója. Csíkszereda polgármestere elmondta, hogy a hétfői - hivatalosan nulladik - napon egy román komédia, a Taci sau faci (Megteszed, vagy hallgatsz) indítja a filmes programot. A film a riasztó mértékű emberkereskedelemre hívja fel a figyelmet.A fesztivál hivatalos megnyitója szeptember 24-én, kedden lesz, először a gyermekeket várják egy animációs filmmel, majd következik a hivatalos megnyitó, amelyet egy ősbemutató követ: az országban első alkalommal láthatják a nézők a Szőcs Petra rendezésében készült Déva című játékfilmet – tudtuk meg az eseményt felvezető sajtóeseményen. Az ízig-vérig erdélyi történet a dévai árvaházban nevelkedett Kató történetét meséli el. A vasárnapig tartó rendezvényen látható lesz még egy amerikai és egy spanyol film, magyar és román drámák, a Lengemesék második része, valamint az igazán aktuális témát feldolgozó RLSM (Remélem, legközelebb sikerül meghalnod) című magyar tini-thriller – sorolta a kínálatot Ráduly Róbert Kálmán.A szervezők szeretnék erősíteni a Filmszereda fesztivál jellegét: több film szereplői és alkotói is jelen lesznek, és minden napra jut a kísérő rendezvényekből is. Jelen lesz Iura Luncașu , a Taci sau faci rendezője és a film két szereplője, elfogadta a meghívást az RLSM rendezője, Schwechtje Mihály, valamint szintén ott lesz Csíkszeredában a Napszállta című film női főszereplője, Jakab Juli.

A közönségtalálkozók mellett gyermekfoglalkozások, animációs tevékenységek, koncertek várják az érdeklődőket a Filmszereda hetében. A kísérő programok összeállításakor a szervezők elsősorban székelyföldi, erdélyi fellépőket igyekeztek megszólítani és általuk hazai előadókat, tehetségeket is bemutatni a Filmszereda keretében szervezett eseményeken.

A 3. Filmszereda vetítéseire jegyek kaphatóak a Csíki Mozi jegypénztárában, valamint online.








EZT OLVASTA MÁR?

X