Marcel Iureșt rendezi Tompa Gábor a Kolozsvári Nemzeti Színházban


-A A+

Tompa Gábor William Shakespeare A vihar című színművét állítja színpadra a Kolozsvári Nemzeti Színházban. Az előbemutatóra szeptember 24-én 19 órától kerül sor a színház nagytermében.

A Kolozsvári Állami Magyar Színház honlapján megjelent közlemény szerint Tompa Gábor a rendezés kapcsán a darab szakralitását emeli ki, ugyanakkor elmondása szerint Shakespeare drámájában a világ és az ember kettősége is megjelenik, ahol senki sem születik jónak vagy rossznak. Mindenki egyenlő esélyekkel indul a világba, ahogyan a Teremtő megalkotott minket. Prospero is ingadozik a gyermeki állapot és egy bölcs ember léte között. A legfőbb parancsolaton keresztül érthetjük meg őt: szeretni és megbocsátani.A főszerepet játszó színész, Marcel Iureș Prospero szerepéről úgy nyilatkozott, hogy egy állandó provokáció, egy örökös tükör, amelyben a jelentések és a benyomások állandóan változnak. Tompa rendezésében a főszereplő, Prospero nem csupán varázsló, hanem egy elvarázsolt gépezet, mely szeretne minél többet megtudni önmagáról, az őt körülvevő világról, arról a világról, amelyben élt, és ahová minél tisztábban kell visszatérnie.

Az előadás létrehozásban közreműködött Carmencita Brojboiu díszlet- jelmeztervező, Lucian Ban zeneszerző, Jakab Melinda koreográfus, valamint Radu Daniel videódesigner.

Az előadás második előbemutatója októberben 6-án 19 órától, a bemutatóra a Kolozsvári Nemzetközi Találkozások fesztivál során kerül sor október 11-én, 20 órától. A vihar ezt követően november 3-án, majd november 28-án az Európai Színházi Unió 18. Fesztiváljának keretében lesz látható.

A Kolozsvári Nemzeti Színház ebben az évadban műsorra tűzte a Kolozsvári Állami Magyar Színház másik vezetőségi tagjának, Visky András művészeti igazgatónak egyik darabját, a Pornót is. Mint írtuk, a Răzvan Mureșan rendezte előadást szeptember 20-án, pénteken mutatják be.








EZT OLVASTA MÁR?

X